12/1. fejezet

Jé­zus? - Hogyan igazolja a történelem?

I. A vértanúk ereje

Ró­ma alatt ha­tal­mas ala­gút­rend­szer hú­zó­dik. Együt­tes hossza több száz ki­lo­mé­ter. A “ka­ta­kom­bák­ban” sok ezer ke­resz­tény vér­ta­nú sír­ját ta­lál­ták meg az el­ső szá­za­dok­ból. A sí­ro­kat már­vány­la­pok fed­ték, raj­tuk az el­huny­tak leg­fon­to­sabb ada­ta­i. Vol­tak köz­tük sze­gé­nyek és gaz­da­gok, fér­fi­ak és nők, idő­sek és gyer­me­kek. Meg­hal­tak Krisz­tu­sért.
De ka­ta­kom­bák és a ke­resz­tény vér­ta­núk nyo­ma­i nem­csak Ró­má­ban ta­lál­ha­tók, ha­nem az egész Ró­ma­i Bi­ro­da­lom­ban, Judeában, Kis-Ázsiá­ban, Észak-Af­ri­ká­ban vagy Ga­li­le­á­ban egy­aránt.
Kik ezek a vér­ta­núk? A tör­té­ne­ti for­rá­sok be­szá­mol­nak ar­ról, hogy Né­ró csá­szár már 64-ben “ha­tal­mas tö­meg” ke­resz­tényt vé­gez­te­tett ki. Az ül­dö­zé­sek Né­ró után is foly­ta­tód­tak, oly­kor az egész bi­ro­da­lom te­rü­le­tén. Az ül­dö­zé­sek oka: a ke­resz­té­nyek nem hit­tek a csá­szár is­ten­sé­gé­ben, csak Jé­zu­sé­ban. Ezért fel­ség­sér­tés­sel vá­dol­ták őket.
Kü­lön­bö­ző mód­sze­re­ket al­kal­maz­tak ki­vég­zé­sük­re. Az egy­sze­rű le­fe­je­zés mel­lett egye­se­ket ke­reszt­re fe­szí­tet­tek, má­so­kat agyon­nyi­laz­tak; vol­tak, aki­ket el­eve­nen meg­sü­töt­tek, má­so­kat mez­te­le­nül a jég­re ál­lí­tot­ták, hogy meg­fagy­ja­nak, is­mét má­so­kat szét­fű­ré­szel­tek vagy va­dál­la­tok­kal té­pet­tek szét. A bí­rók a csá­szár pa­ran­csá­ra több­nyi­re min­dent el­kö­vet­tek, hogy a ke­resz­té­nye­ket hi­tük meg­ta­ga­dá­sá­ra bír­ják. Ka fá­ra­do­zá­suk ered­mény­te­len volt, ak­kor nem ke­gyel­mez­tek: szop­ta­tós anyá­kat, 13-14 éves fi­ú­kat és lá­nyo­kat is ki­vé­gez­tek. - És ők különleges hit­tel vál­lal­ták a ha­lált.

Maga a Szent­írás ­ír­ja le az el­ső vér­ta­nú, Szent Ist­ván meg­öle­té­sét (ApC­sel 7,54-60).
De Jé­zu­sért nem­csak kor­tár­sa­i hal­tak vér­ta­nú­ha­lált, ha­nem 2000 év óta so­kan a vi­lág min­den ré­szén.
Af­ri­ká­ban 1887-ben 16-17 éves fi­úk egy cso­port­ját éget­ték meg, mert nem akar­ták meg­ta­gad­ni hi­tü­ket. - A ja­pán ül­dö­zé­sek­ben 12-14 éves fi­ú­kat is fe­szí­tet­tek ke­reszt­re. A 13 éves An­talt a fel­fe­szí­tés előtt po­gány szü­le­i kér­lel­ték, ta­gad­ja meg hi­tét, ak­kor meg­me­ne­kül. An­tal biz­ton­ság­gal vá­la­szol­ta: “ Ha ha­lá­lom után meg­je­le­nek Jézus előt­t, kér­ni fo­gom, hogy ti is meg­tér­je­tek.”

Soha a történelem folyamán nem haltak meg oly sokan Jézusért, mint a XX. században - különösen a kommunista és a hitleri üldözések folyamán. Csupán a Szovjetunióban csak szerzeteset kb. 200.000-et öltek meg hitükért (S még hány százezer papot és hívőt a többi kommunista országokban!) Magyarországon voltak 16-22 éves fiatalok is, akik megmenthették volna életüket, ha megtagadják keresztény hitüket, hűségüket, de nem tették. Ezért a kommunista diktatúra halálra ítélte őket.
Még töb­ben vol­tak olya­nok, akik­nek nem kel­lett ugyan vé­rü­ket on­ta­ni­uk Jé­zu­sért, mé­gis ta­nú­sá­got tet­tek ró­la. Egye­sek az­zal, hogy Jé­zus irán­ti sze­re­tet­ből rab­szol­gák, lep­rá­sok, be­te­gek vagy nyo­mo­rul­tak szol­gá­la­tá­ra ad­ták éle­tü­ket. Má­sok egy­sze­rű­en az­zal, hogy de­rűs öröm­mel vé­gez­ték hét­köz­na­pi mun­ká­ju­kat. S ha meg­kér­dez­ték őket, mi örö­mük tit­ka, azt vá­la­szol­ták: “Ta­lál­koz­tunk Jé­zus­sal; Jé­zus él a lel­künk­ben.” Hasonló hitről tettek sok tízezren tanúságot - felnőttek és fiatalok - a jelzett diktatúrák alatt.

Hon­nan me­rí­tet­ték a vér­ta­núk és a hí­vők mil­li­ó­i ezt a bi­zo­nyos­sá­got?

1. Hogyan igazolja a történelem Jézus istenségét?

a) A tör­té­ne­tí­rók ír­nak Jé­zusról

Néhány évtizede a kommunista országokban még azt tanították az iskolákban, hogy Jézus nem is élt, csupán legendák szőtték alakját. Ma ilyet tanult ember nem mond. Mindemellett jó tudnunk, hogy Jé­zus­ról nem­csak az evan­gé­lis­ták és a ko­ra­be­li ke­resz­tény írók adnak hírt, ha­nem a nem ke­resz­té­nyek is: pl. a ró­ma­i Ta­ci­tus, Pli­ni­us, Su­e­to­ni­us és a zsi­dó Jo­sep­hus Fla­vi­us. Több­ször meg­em­lé­ke­zik ró­la a ko­ra­be­li zsi­dó val­lá­sos iro­da­lom, a rab­bi­ni­kus iro­da­lom is.

• 
  
• Ta­ci­tus a ró­ma­i tör­té­ne­tí­rás leg­na­gyobb egyé­ni­sé­ge az “Év­köny­vek” XV. köny­vé­ben em­lí­ti, hogy Né­ró fel­gyúj­tot­ta Ró­mát, majd, “hogy vé­get ves­sen a szó­be­széd­nek, a vá­dat át­há­rí­tot­ta azok­ra, aki­ket a tö­meg is­ten­te­len éle­tük mi­att gyű­lölt és ke­resz­té­nyek­nek (=krisz­tu­s­i­aknak) ne­ve­zett. En­nek a név­nek szerzőjét, Krisz­tust, Ti­be­ri­us ural­ko­dá­sa alatt Pon­ci­us Pi­lá­tus ki­vé­gez­tet­te.”

- Ifj. Pli­ni­us uta­lá­sát lásd 38.f./I.
- Su­e­to­ni­us a csá­szá­rok éle­té­ről írt köny­vé­ben em­lí­ti, hogy Cla­u­di­us csá­szár Kr. u. 50-ben “a zsi­dó­kat, akik Chres­tos (= Krisz­tus) buj­to­ga­tá­sá­ra szün­te­le­nül za­va­rog­tak, kiűz­te Ró­má­ból” (vö. ApC­sel 18, 2). - Né­ró­val kap­cso­lat­ban pe­dig azt ír­ja, hogy 64-ben “ha­lál­bün­te­tést” sza­bott a ke­resz­té­nyek­re (= krisz­tu­si­ak­ra), er­re a ká­ros, új ba­bo­ná­nak hó­do­ló nép­ség­re .
- Jo­sep­hus Fla­vi­us ne­ves zsi­dó tör­té­ne­tí­ró a Zsi­dók Tör­té­ne­te c. mű­vé­ben ír Jé­zus­ról: “Ab­ban az idő­ben je­lent meg Jé­zus, ez a bölcs em­ber. Cso­dá­la­tos dol­go­kat mű­velt, ta­ní­tot­ta az em­be­re­ket, és sok zsi­dót és gö­rö­göt meg­nyert. És bár né­pünk ve­ze­tő­i­nek fel­je­len­té­sé­re Pi­lá­tus ke­reszt­re fe­szí­tet­te, azok, akik sze­ret­ték, hű­ek ma­rad­tak hoz­zá... S még ma is meg­van a ke­resz­té­nyek (= krisz­tu­si­ak) fe­le­ke­ze­te, amely ró­la vet­te ne­vét.” (XVIII 3,3) - Ugya­nő ír köny­vé­ben “Ja­kab apos­tol­nak, Krisz­tus test­vé­ré­nek ki­vég­zé­sé­ről” (vö. Ap­Csel 12,2) és Ke­resz­te­lő Szent Já­nos ki­vég­zé­sé­ről is (Mt 14,3). (XX 9,1 és XVII 5,2)

A Jézus utáni évtizedek zsidó rabbinikus írásai tiltják a zsidóknak, hogy Jézus nevében gyógyíttassák magukat. Ezek az írások tehát ékes bizonyítékai annak, hogy Jézus nevében gyógyítottak, illetve, hogy természetfeletti erejű gyógyításai közismertek voltak.

b) Jé­zus is­ten­sé­gé­ről kor­tár­sa­i vé­rük­kel ta­nús­kod­tak

- A tör­té­ne­lem ar­ról be­szél, hogy Jé­zus köz­vet­len is­me­rő­se­i és kor­tár­sa­i kö­zül so­kan ké­szek vol­tak éle­tü­ket ad­ni az evan­gé­li­u­mok­ban össze­fog­lalt hi­tü­kért. Neró császár Rómában már Krisztus után 64-ben sok keresztényt öletett meg azért, mert nem voltak hajlandók istenként tisztelni a császárt, illetve azt állították, hogy nekik csak egy Istenük van: Jézus. Ha az apos­to­lok, illetve Jé­zus is­me­rő­se­i és kor­tár­sa­i vé­rü­ket on­tot­ták hitükért, ez ta­nú­sít­ja, hogy ők min­den két­sé­get ki­zá­ró­an meg­bi­zo­nyo­sod­tak er­ről. Ha Jé­zus nem iga­zol­ta vol­na számukra is­ten­sé­gét, ak­kor ezt is­me­rő­sök­kel és kor­tár­sak­kal nem le­he­tett vol­na el­hi­tet­ni, és nem hal­tak vol­na meg ér­te. (Az iga­zsá­gért is rit­kán ál­doz­za fel va­la­ki az éle­tét, nem­hogy egy ha­zug­sá­gért.)

- A Zsi­dó­or­szág­tól távol eső vi­dé­kek vér­ta­nú­i az apos­to­lok­tól hal­lot­tak Jé­zus­ról. Is­ten­sé­gét azért fo­gad­ták el, mert meg­ta­pasz­tal­ták a ta­ní­tás is­te­ni ere­jét és szép­sé­gét, és mert lát­ták az apos­to­lok cso­dá­it. De ha bi­zony­ta­la­nok vol­tak afe­lől, hogy Jé­zus va­ló­ban Is­ten volt-e, hogy a ró­la el­be­szélt cso­dák meg­tör­tén­tek-e, mód­juk­ban állt meg­bi­zo­nyo­sod­ni er­ről. Hi­szen ők kor­tár­sa­i vol­tak Jé­zus­nak. A gaz­da­gab­bak­nak le­he­tő­sé­gük volt ar­ra, hogy elu­taz­za­nak Zsi­dó­or­szág­ba. Ott ma­guk be­szél­het­tek a fel­tá­madt Lá­zár­ral, a meggyó­gyí­tott bé­nák­kal és va­kok­kal. Ma­guk be­szél­het­tek sok ezer zsi­dó­val, akik ta­nú­i vol­tak Jé­zus tet­te­i­nek. Ha pe­dig Jé­zus hon­fi­tár­sa­i azt mond­ták vol­na, hogy Ő nem is tett cso­dá­kat, ak­kor nem kez­dett vol­na hin­ni ben­ne az egész Ró­ma­i Bi­ro­da­lom. És nem ad­ták vol­na so­kan éle­tü­ket a hi­tü­kért.

El­len­ve­tés: Nem­csak Krisz­tus­nak, ha­nem más ta­nok­nak is vol­tak vér­ta­nú­i. - Ez igaz. De ők ál­ta­lá­ban nem egy konk­rét, is­mert sze­mé­lyért hal­tak meg, ha­nem egy ta­nért, vagy eset­leg egy rég­múlt­ban élt le­gen­dás ala­kért. Az el­ső szá­zad ke­resz­tény vér­ta­nú­i vi­szont azért a tör­té­ne­ti bi­zo­nyos­sá­gért ad­ták éle­tü­ket, hogy az a Jé­zus, akit ők is­mer­tek, aki­nek kor­tár­sa­i vol­tak, va­ló­ban Is­ten volt. Ha­lá­luk te­hát bi­zo­nyít­ja, hogy lát­ták a Jé­zus is­ten­sé­gét iga­zo­ló tet­te­ket és cso­dá­kat.

2. Hogyan igazolja a történelem az evan­gé­li­u­mok hitelességét?

"Népszerűsítő" írásokban, filmekben ismételten elhangzik a kereszténységet támadó kijelentés, hogy a Jé­zus­ról szó­ló be­szá­mo­lók (az evan­gé­li­u­mok), illetve az újszövetségi Szentírás könyvei csak Jézus ha­lá­la után, a III-IV. században íród­tak meg a mai formában. E vád szerint: Jézus élt ugyan, de csupán kiváló ember volt, nem Isten. Istenné csak követői tették őt, az évszázados legendaképződés során. A mai szentírás tehát a III-IV. századra kialakult írások gyűjteménye.
Ez­zel szem­ben régóta beigazolódott, hogy az újszövetségi Szentírást az I. században megírták, hogy Jézust a keresztények már az I. században is Istennek vallották.


- Az ása­tá­sok ál­tal be­i­ga­zo­ló­dott több sze­mély és ese­mény tör­té­ne­ti­sé­ge is, akik, il­let­ve ame­lyek az evan­gé­li­u­mok­ban sze­re­pel­nek. Századunk elején annak a kornak keresztény-ellenes írói még azzal támadták az evangéliumok hitelességét, hogy az azokban szereplő egyik vagy másik helyszínt még nem találták meg. Az elmúlt évtizedek ásatásai azonban sorra feltárták a nevezett helyeket is, igazolva az evangéliumok teljes szavahihetőségét. - A ró­ma­i­ak Kr. u. 70-ben el­pusz­tí­tot­ták Zsi­dó­or­szá­got és Je­ru­zsá­le­met a föl­dig rom­bol­ták. Ha az evan­gé­li­u­mok író­i 70 után él­tek vol­na, nem is­mer­het­ték vol­na ily pon­to­san a zsi­dó­or­szá­gi és je­ru­zsá­le­mi vi­szo­nyo­kat és he­lye­ket. (Hogy mi­lyen meg­döb­ben­tő­en iga­zol­ják az ása­tá­sok a Szent­írást, er­ről sok köny­vet ír­tak. Ma­gya­rul is ol­vas­ha­tod pl. G. Kroll: Jé­zus nyo­má­ban c. iz­gal­mas, tu­do­má­nyos mű­vét. - Bp. 1982. SZIT)

- A ko­ra­i ke­resz­tény­ség hi­tét az evan­gé­li­u­mo­kon és a ko­ra­be­li írá­so­kon kí­vül ta­nú­sít­ják a ka­ta­kom­bák­ban ta­lál­ha­tó - II-III. szá­za­di - fel­ira­tok és fest­mé­nyek is. (Ezek is iga­zol­ják, hogy a ke­resz­tény hit nem év­szá­za­dok múl­tán - mí­to­szok mód­já­ra - ala­kult ki.)

III. Légy az Igazság tanúja

Az "igaz" ember felelősnek érzi magát az Igazságért. A kereszténység történetének példás alakjai a vértanúk, akik életüket adták az általuk megismert Igazságért. - Akár régóta hívő vagy, akár most ismerkedsz a kereszténységgel, fel kell tenned a kérdést magadnak: tanúja vagyok-e az általam megismert hitnek.
A keresztény tanúságtétel első formája a jézusi szeretet. "Erről fognak megismerni titeket", mondja Jézus. De küldetésünk az is, hogy - megfelelő szeretettel és körülmények között - szóval is tanúságot tegyünk.
Lássunk egy példát: 2004-ben jelent meg magyarul is Dan Brown Da Vinci-Kód című regénye. E könyv világszerte, és hazánkban is néhány éven át a sikerlisták élén állt.

Érdekes következtetéseket kell ebből levonnunk:

• - Az első, hogy milyen félelmetesen kevéssé ismeri a mai ember a történelmi tényeket - sajátosan a kereszténységre vagy az Egyházra vonatkozó történelmi tényeket. Hiszen e regény (amint erre számos kutató rámutatott) hamis állítások sorozatára épül. Alap-tézise például az, hogy Jézus istenségében senki nem hitt az első három században. Az a hit, amit a mai kereszténység hirdet, csak Krisztus után a 4. században alakult ki. (Hasonló témájú vagy célzatú filmek ismételten megjelennek, azóta is.)
• - A másik következtetés, amit a könyvnek és a belőle készült filmnek sikeréből sokan levontak, hogy e sikernek sokféle oka volt, de ezek között szerepel az is, hogy az embereket mégiscsak érdekli a Jézus-kérdés, a kereszténység kérdése.

Egy kereszténynek, vagy a hittel ismerkedőnek ugyancsak le kell vonnia a mondottakból két következtetést:

• - Az első, hogy a világban sok hamis állítás jelenik meg a vallás, a kereszténység témájában: ebből következik, hogy a hit útján járónak kötelessége jól megismernie hitének alapjait. Példánknál maradva: a Da Vinci Kód c. regény állításai sok magát kereszténynek valló embert is zavarba hoztak. Pedig ha valaki csak annyit tud a Jézus istenségébe vetett hit történetéről, vagy a Szentírás hitelességéről, amennyit jelen fejezetünkben megismertünk, ezzel már játszva tud válaszolni a regény hamis alaptézisére.
• - A második következtetés, hogy felelősek vagyunk kereső embertársaink felvilágosításáért. Aki igaznak érzi hitét, felelős azért, hogy érdeklődő embertársainak tovább is tudja adni azt. A hit továbbadásának - amint többször hangsúlyoztuk - első formája, és feltétele a jézusi szeretet. De ahol a szeretet légköre megszületett, ott lehet, sőt kötelesség szólni a hitben megismert igazságokról, ha valaki érdeklődik azok iránt.

Feladatodnak tartsd a héten, hogy tanuld meg jól a fejezetünkben leírottakat; hogy adott esetben tudj beszélni e témáról. (Arról, hogy hogyan beszéljünk a nem hívőkkel a hitről, szóltunk a 3. f. Tudod-e? pontjában.) - Napi feladatodként pedig tűzd ki, hogy törekszel minden nap a szeretet egy-egy tettével tanúságot tenni Jézusról. - Beszélni akkor kezdj, ha felfedezed valakiben a hit iránti érdeklődést, és ha az illető megtapasztalta már szeretetedet.

Ol­vass el egy Jé­zus­sal vagy az ő ko­rá­val fog­lal­ko­zó köny­vet! Egyik leg­hí­re­sebb H. Si­en­ki­e­witz No­bel-dí­jas író köny­ve: Qu­o Va­dis (Sokszor kiadták), to­váb­bá: M. Walta­ri: Az or­szág tit­ka (Eu­ró­pa Ki­a­dó); L. Wal­la­ce: Ben Hur (SZIT); R. Bo­ur­ge­on: Ben Hur fi­a (SZIT); F. Wi­se­mann: Fa­bi­o­la (Ecc­le­si­a); L. C. Do­ug­las: “És kön­tö­söm­re sor­sot ve­tet­tek” (Ref. Saj­tó oszt.).

Össze­fog­la­lás

32. Igazolható-e, hogy Jé­zus élt?
Jé­zus élt. Hi­szen a ko­ra­be­li tör­té­nel­mi for­rá­sok ír­nak ró­la. Nem­csak az evan­gé­li­u­mok és a ke­resz­tény írók, ha­nem a zsi­dó és ró­ma­i tör­té­ne­tí­rók is. Pl. Ta­ci­tus, Pli­ni­us, Su­e­to­ni­us, Jo­sep­hus Fla­vi­us és a rab­bi­ni­kus iro­da­lom.

33. Mit mond a tör­té­ne­lem Jé­zus is­ten­sé­gé­ről?


34. Mi igazolja az evangéliumok történeti hitelességét?
A régészet igazolja, hogy az újszövetségi Szentírást az I. században megírták: a Szentírást az I-II. század keresztény írói bőséggel idézik.

Vá­la­szolj!

1. Miért kellett meghalniuk a római kor vértanúinak?
2. Mi­ről ta­nús­kod­nak a ka­ta­kom­bák és a Co­los­se­um?
3. Milyen mondanivalója van annak, hogy Hadriánus császár 135-ben leromboltatta a keresztény templomokat?
4. Jézus életének mely helyein épültek templomok már az I. században?

Tu­dod-e?

1. Mik az evan­gé­li­u­mok? - A ta­nít­vá­nyok ele­in­te csak szó­ban hir­det­ték Jé­zust. Ige­hir­de­té­sük leg­fon­to­sabb pont­ja­it né­hány év­ti­zed­del Jé­zus ha­lá­la után le­ír­ták. Eze­ket a le­í­rá­so­kat ne­vez­ték a ke­resz­té­nyek evan­gé­li­u­mok­nak. Az “evan­gé­li­um” jó hírt vagy öröm­hírt je­lent: Jé­zus hoz­ta el azt az öröm­hírt, hogy Is­ten atya­ként sze­ret min­ket, és hogy a föl­di élet után örök éle­tet ad ne­künk. A négy evan­gé­li­um író­i az evan­gé­lis­ták: Má­té, Márk, Lu­kács és Já­nos.
2. Hon­nan szár­ma­zik idő­szá­mí­tá­sunk? - A ke­resz­tény­ség el­ter­je­dé­sé­nek ko­rá­ban az em­be­ri­ség érez­te, hogy a tör­té­ne­lem leg­na­gyobb for­du­ló­ja Jé­zus szü­le­té­se. Ezért ké­zen­fek­vő volt, hogy az idő­szá­mí­tás kez­de­tét Jé­zus szü­le­té­sé­nek évé­ben je­löl­jék meg. Ma­i idő­szá­mí­tá­sunk te­hát a tör­té­nel­met két nagy kor­szak­ra oszt­ja: a Krisz­tus előt­ti (= Kr. e.) és Krisz­tus utá­ni (= Kr. u.) idő­re. A hi­ba csak az, hogy az a kor nem ren­del­ke­zett olyan pon­tos tör­té­nel­mi ér­zék­kel, mint a ma­i. Így es­he­tett meg, hogy az a VI. szá­zad­ban élő tör­té­nész, aki ki­szá­mí­tot­ta Jé­zus szü­le­té­sé­nek idő­pont­ját, té­ve­sen szá­molt. Jé­zus kb. 7 év­vel ko­ráb­ban szü­le­tett a meg­adott év­nél.