II. rész


8. fejezet


Az Ószövetség új istenképe


I. Milyen az Isten?


A kereszténység, illetve a zsidóság előtti vallásoknak, filozófiáknak különböző elképzeléseik voltak Istenről (az istenekről).
A görög és római, az egyiptomi és mezopotámiai vallások, mítoszok istenei hatalmasak, de gyakran erőszakosak, féltékenyek, bosszúállóak voltak. E vallások híveit rettegés, félelem fogta el, ha isteneikre gondoltak.) Különböző varázslatokkal, áldozatokkal próbálták isteneik jóindulatát megnyerni.
Az ősi vallások istenképe tisztább volt, mégis számos zavaros elemmel keveredett: pl. az egy Isten mellett másodlagos istenekben, szellemekben is hittek.
A tisztultabb vallások, filozófiák tudtak az egyetlen, fenséges, hatalmas, igazságos, teremtő Istenről. De ez a titokzatos világfeletti Isten megközelíthetetlen volt számukra. Csupán megrendült félelmet, tiszteletet váltott ki bennük.
Az ószövetségi vallás egyedülállóan új tanítása volt, hogy a fenséges, világfeletti egyetlen Isten irgalmas atyja, szerető pártfogója az embernek.

II. Az Ószövetség - Isten szeretetének története


1. Az Ószövetség Istene - a szeretet Istene

A nem kinyilatkoztatott vallások, filozófiák természetes eszükkel következtettek, s így alkották meg elképzelésüket Istenről (az istenekről). Azt mondták: A világ rendjéből, szépségéből következik, hogy kell lennie Teremtőnek, aki végtelenül hatalmas, fenséges stb. De ennél a gondolatnál nem tudtak tovább jutni.
A zsidó vallásban olyan Isten képe jelenik meg, akire a korabeli nagy gondolkodók és vallások gondolni sem mertek volna. Megjelenik Isten, aki nemcsak erős, hatalmas, igazságos, hanem aki mindenekelőtt isteni módon szeret. Nemcsak világfeletti és fenséges ő, hanem irgalmas és emberszerető. Az ószövetségi vallás legnagyobb újdonsága, isteni eredetének egyik legerősebb bizonyítéka ez a tiszta istenkép.
Bár lelke legmélyén az egész emberiség várt a szerető Istennel való találkozásra, mégsem mert álmodni sem erről. Isten szeretetét az ember csak azóta meri elhinni, amióta Ő maga nyilatkoztatta azt ki nekünk. - Nyitott lelkű ember különösebb magyarázat nélkül is érzi, hogy ez az istenkép az “igazi”. Érzi, hogy az ember a Szeretet-Istennel való találkozásban találja meg boldogságát, önmagát. A kinyilatkoztatás fényében ez érthető, hiszen az ember Isten képére, az Istennel való találkozásra van teremtve. - Ha mindezt végiggondoljuk, akkor értjük meg, micsoda újdonságot hozott a kinyilatkoztatás az ember számára. Az ember újjászületése volt ez. Új értelmet kapott élete, munkája, szenvedése.

2. Isten kinyilatkoztatta szeretetét

A zsidóság reánk maradt szent könyvei egyetlen központi tényről tesznek tanúságot: hogy Isten kinyilatkoztatta szeretetét a zsidó népnek, gyermekévé, szövetségesévé tette ezt a népet.
Az ószövetségi írások nem a mesebeli múlt ködös távlatában beszélnek elképzelt istenekről, amint a mítoszok teszik. Ellenkezőleg! Az ószövetségi iratok egy tapasztalatról számolnak be, amellyel szemben maguk is sokszor hitetlenkedve álltak... Arról, hogy ez a nép találkozott az önmagát kinyilatkoztató Isten személyes szeretetével.

Hol találkozott a zsidóság Isten szeretetével?

a) A próféták által történő kinyilatkoztatásban... Megtapasztalta, hogy olyan Isten szól hozzá, aki szereti őt, irgalmas hozzá.
b) A történelem eseményeiben... Újra és újra megbizonyosodott arról, hogy Isten vezeti őt, gondot visel rá, mint választott népére; s hogy még a csapások is megtisztulását szolgálják (vö. MTörv 4,32-40; Oz 2,16; 11,1k).
c) A szövetségkötésben... Szövetség vagy szerződés két egyenlő fél között jöhet létre. Az ember nem is álmodhat arról, hogy Isten barátja, szövetségese legyen. A zsidóság viszont a szövetség megkötésében azt tapasztalta, hogy Isten szinte egyenlő féllé tette az embert.
Az ószövetségi Szentírás elmondja, hogy Isten több alkalommal szövetséget kötött a választott nép őseivel - Ábrahámmal, Jákobbal, Mózessel. A végső ünnepélyes szövetség az Egyiptomból való kiszabadulás után a Sínai hegynél jött létre. Ekkor Isten megígérte a népnek, hogy ha az hű lesz parancsaihoz, akkor Ő megvédi és vezeti népét. A zsidóság pedig megígérte, hogy megtartja Isten parancsait, különösen a tízparancsot: - Isten és az embertárs szeretetében fog élni.

Istennek a zsidósággal kötött szövetségét nevezzük Ószövetségnek (Kiv 19k).
Az Istennel kötött szövetség a választott nép életének központi ténye, gondolata lett. A bűnt pl. a próféták azért tartották súlyosnak, mert az hálátlanság Isten szeretete iránt: megszegése a Vele kötött szövetségnek (vö. Jer 2,2; Oz 2,4).
A szövetség gondolata átjárta a zsidó vallást. A zsidó vallásosság középpontja a jeruzsálemi templom volt, ennek legnagyobb vallási tiszteletben álló tárgya pedig a frigyláda. (A frigyládában őrizték a tízparancs két kőtábláját, a szövetségkötés “okiratát”.) Vallási életük egyik központi eseménye pedig a szövetségi ígéretek időnkénti megújítása volt.
Az ószövetségben Isten szeretetét igazolta a népnek az a prófétai ígéret is, hogy Isten egyszer majd új szövetséget fog kötni az emberiséggel. Ez az új szövetség jött létre Jézus által (Jer 31,31k; Ez 36,25).

3. A zsidó történetírás - tanúságtétel Isten szeretetéről

Az ószövetségi Szentírás egy része a zsidóság történetéről szól. Ezek az írások is Isten szeretetének megtapasztalásáról tesznek tanúságot. A zsidó történetírás sajátos műfaj. Az írók nem elsősorban az események pontos elmondására törekszenek, hanem annak bemutatására, miként vezette Isten népét az évszázadokon át. A történelmet sok korabeli vallás szerint természetes erők, a véletlen vagy éppenséggel az istenségek kénye-kedve irányítják. A szent írók viszont arról akarnak tanúságot tenni, hogy történelmük minden sikerében és fájdalmában fellelhető Isten szeretete, vezetése: Isten mindig hű marad szövetségéhez. - A zsidó történelem főhőse tehát maga a gondviselő Isten.
Ha tudjuk, hogy a szent írók írásaikkal elsősorban Isten nagy tetteiről akarnak tanúságot tenni, akkor értjük meg az ószövetségben lévő, olykor mesésnek tűnő elbeszéléseket. Hasonlóan, mint amikor egy mélyen hívő ember elmeséli életét, gyakran rendkívüli eseteket is elmond. Állítja, hogy Isten csodákat tett vele. Ezek a “csodák” egy nem hívő számára többnyire nem volnának csodaként bizonyíthatók. De a hívő megérti az elbeszélést. Mert maga is sokszor tapasztalta, hogy Isten csodálatosan vezeti életét.
A zsidóság életében bizonyosan voltak igazi csodák. Egyébként nem maradhatott volna oly rendíthetetlen a hitük a történelmi balsorsban is. De az Ószövetség egyes leírásaiban nem lehet mindig tudományos bizonyossággal szétválasztani, hogy melyik rész a történelmi hűségű beszámoló, és melyik rész szolgál csupán arra, hogy Isten nagyságáról tanúságot tegyen. Hiszen az íróknak nem is volt más céljuk, minthogy megsejtessék olvasóikkal Isten jóságát.
Hogy egy példát említsünk: A Vörös-tengeren való átkelés elképzelhető úgy is, hogy a zsidók gyalogosan át tudtak kelni egy lápos tengerszoroson (= a Sás-tengeren), míg a fáraó súlyos harci szekerei megfeneklettek az iszapban. A zsidóság ebben az eseményben joggal fedezte fel Isten segítségét. Évszázadok múlva azonban színezve írták le a történteket, hogy így kifejezzék az élmény nagyságát: “A víz kettévált és úgy állt jobb- és balfelől, mint a fal” - írja a Kivonulás könyve (Kiv 14,22).

III. “Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből!” (MTörv 6,5)


A zsidóság megtapasztalta, hogy Isten vezeti őt. Érthető, ha a nép nagyjai megérezték: Isten szeretete hálára, viszontszeretetre vár. Így lett életük alaptörvénye, vallásuk főparancsa: “Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből.” (MTörv 6,5; vö. Mk 12,30) (S az istenszeretet gyakorlati megvalósítása volt számukra az emberszeretet, ahogyan a főparancs második része megfogalmazza: “szeresd embertársadat, mint önmagadat”.)
Az istenszeretet Jézusban kapta meg végső értelmét. “Melyik az első a parancsok közül - kérdezi egy írástudó Jézustól. S ő ezt válaszolja: Az első ez: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből.” (Mk 12,30-31)
A keresztények új módon tapasztalják meg Isten szeretetét. Ezért az ő életük irányító elvének még inkább az Istenszeretetnek kell lennie. - Hogyan tudjuk ezt megvalósítani? Mózes gyakorlati útmutatást ad erre vonatkozóan a zsidóknak: “Ezeket a parancsokat (a főparancsot) őrizd meg szívedben... Amikor otthon tartózkodsz, s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz. Igen. Jelként kösd őket kezedre. Legyenek ék a homlokodon. Ird fel őket házad ajtófélfájára és kapujára” (MTörv 6,4-9; 11,18-21). Ugyanezt mondja Szent Pál is a keresztényeknek: “Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1 Kor 10,31).
De lehetséges úgy élni, hogy mindent Isten iránti szeretetből teszünk? Ha “mindig” nem is sikerül, próbálj meg így cselekedni legalább olyankor, ha eszedbe jut. S ha elkezded, egyre többször fog eszedbe jutni.
Próbáld meg kicsiny cselekedeteidet is “teljes szívvel” végezni!
Kis Szent Teréz korunk egyik nagy szentje. Miért hívták mégis “kicsinek”? Mert életével rámutatott, hogy a szeretet kis tettei az igazán nagyok. Kis Szent Teréz “teljes szívvel, teljes lélekkel” takarított, mosott, játszott. Gyakran mondta magában: “Szeretlek Jézus” , vagy egyszerűen csak: “Neked”.
Miután ezt a titkot néhány gyermek megértette, ezt mesélték: Egy lány: Most először takarítottam Isten iránti szeretetből. Teljes szívvel söpörtem ki az ágy alját is. - Egy fiú: Ha sietek, be szoktam csapni a szoba ajtaját. Most eszembe jutott, hogy ezt is csinálhatom Isten iránti szeretetből. Sose hittem, hogy az ajtót is be lehet csukni imádságként.

Összefoglalás


22. Mi újat tanít az Ószövetség Istenről?
Az Ószövetség azt az újat tanítja Istenről, hogy Isten nemcsak hatalmas és fenséges, hanem irgalmas és emberszerető.

23. Hol találkozott a zsidóság Isten szeretetével?
A zsidóság a próféták által történt kinyilatkoztatásban, történelmének eseményeiben és a szövetségben találkozott Isten szeretetével.

24. Hogyan szól a legfőbb parancs?
A főparancs így szól: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Szeresd embertársadat, mint önmagadat!

25. Hogyan szól a tízparancs? (vö. Mtörv 5)

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Válaszolj!


1. Mi az Ószövetség isteni eredetének egyik legerősebb bizonyítéka?
2. Ki által kötötte meg Isten az emberrel az ószövetséget, és az újszövetséget?
3. Miben különbözik az ószövetségi történetek műfaja a mai történelemkönyvekétől?
4. Mi igazolja, hogy a zsidóság életében bizonyosan voltak csodák?
5. Ki a zsidó történelem főhőse?

Feladat


1. Otthoni munkáidat próbáld “teljes szívvel” végezni: Isten iránti szeretetből!
2. Kérdezd meg egyik szülődet vagy nagyszülődet, hogyan tapasztalta meg Isten csodálatos vezetését életében! - Írd le!

Tudod-e?


Mi az Újszövetség?
Az Ószövetség lezárult Krisztussal. Benne új kapcsolat, új szövetség jött létre Isten és az ember között. Isten már a prófétákon keresztül, majd végül Jézus által megígérte, hogy akik Isten és az embertárs szeretetében élnek, azok nemcsak Isten választott népe lesznek (amint a zsidóság volt az ószövetségben), hanem azokban maga Isten fog élni (vö. Jer 31,33; Ez 36,25; Zsid 8,10; Róm 5,5 stb).

Beszéljük meg!


A zsidóság számára Isten az, “aki van” , aki jelen van. A zsidók Istent Jahvénak hívják. Ez a szó azt jelenti: “Aki van” (Aki mindig jelen van. Vö. Kiv 3,14). - A zsidóság legmélyebb meggyőződése, hogy Isten jelen van életünkben. Ő vezeti őket a történelem viharaiban, vezeti őket nappal (ha kell, felhőoszlopban), vezeti a sötétben (fénylően, mint a tűzoszlop); táplálja őket, ha éhesek, s inni ad nekik, ha szomjaznak. - Vajon mire tanít minket az ószövetség e mély hite?

* * *
A választott nép története

A választott nép története Ábrahámmal kezdődik. Isten meghívja Ábrahámot, hogy új földet és új életet mutasson neki (Kr. e. 1850 körül). Ábrahám megtapasztalja Isten hatalmát, szeretetét, és útra kel. Ábrahám unokája, Jákob alatt éhínség tör ki az új hazában. Isten azonban József által Egyiptomba menekíti választott népét és így megmenti a pusztulástól. A 400 éves egyiptomi tartózkodásról keveset tudunk. Csak annyit, hogy az egyiptomiak féltékenyek lettek a zsidóság növekvő erejére és elhatározták megsemmisítését. - De Isten nem hagyja el őket. Mózest küldi, hogy mentse ki népét a fáraó hatalmából (Kr. e. 1250 k). Az Egyiptomból való kivonulás a zsidóság egyik legnagyobb és soha el nem felejtett Isten-élménye. - Ennek emlékére ülik meg évről-évre a húsvétot. - A fáraó nem akarja elengedni a népet, erre Isten 10 csapást küld az egyiptomiakra. Ekkor a fáraó elbocsátja a zsidókat, de rövidesen megbánja döntését, és üldözőbe veszi őket seregével. Isten azonban újra melléjük áll: Éjjel tűzoszlop, nappal felhő által vezeti őket a pusztában, hogy el ne tévedjenek. Majd a végveszélyben csodálatosan átvezeti őket a tengeren, míg a fáraó serege odavész.
Isten szeretetének ilyen megtapasztalásai után érnek a Sínai-hegyhez. Ott Isten újra szól a zsidósághoz, és Mózes által felhívja őket az isteni törvények megtartására. A nép fogadalmat tesz Istennek, hogy egész életén át teljes szívvel szeretni fogja Őt. Aztán folytatják útjukat Palesztina felé.
Zsidóországban új szakasz kezdődik történelmükben. Isten először alkalmi vezetőket küld - a bírákat -, hogy irányítsák a népet, majd kb. 1000-től megkezdődik a királyság. Az Ószövetség Krisztus előtti 1000 éve telve van drámákkal és szenvedésekkel. Két nagy királyuk, Dávid és Salamon után az ország kettészakad. Folytonosak a pártharcok. Majd az ország egyik részét Asszíria hajtja fogságba 721-ben, másik részét, Juda törzsét 586-ban Babilon viszi el rabszolgának. De a babiloni fogságból 70 év után Isten erejében bízva és csodálatosan megújulva, szinte hihetetlen életkedvvel térnek vissza hazájukba. Újjáépítik a lerombolt templomot és Jeruzsálemet. Vallják, hogy a rabság Isten igazságos büntetése volt, mert nem tartották meg Istennek tett ígéretüket. Ezdrás írástudó felhívására újra megfogadják: hűek akarnak lenni az Istennel kötött szövetséghez.
Ezután 200 évig békésebb kor következik. A környező pogányság hatására azonban ismét sokan hűtlenné válnak. Így kerülnek újabb évszázad múlva a szírek uralma alá. A szír király elhatározza, hogy megsemmisíti a zsidó vallást. A zsidók a Makkabeusok vezetésével ellenállnak, de számos vereséget szenvednek... A Krisztus előtti században Palesztina a rómaiak uralma alá kerül. Az ő uralmuk idején született meg Jézus.
Ha olvasod az ószövetségi történeteket, mindig erre emlékezz: egyetlen dolgot akarnak tanítani: Isten vezeti övéit - szenvedések, csapások által is. - Isten felajánlotta szeretetét az embernek, tehát neked is egyetlen feladatod van: szeretni Őt teljes szívvel, teljes lélekkel!