II. rész


9. fejezet


Az Ószövetség új emberképe


I. Az ember értéke


Titusz római császár egy éhínség alkalmával, amikor drága volt a hús, rabszolgákat “vágatott” le és velük etette halait.
Az ókorban sokan ilyen kevésre értékelték az embereket. A rabszolgákkal gyakran rosszabbul bántak, mint az állatokkal.
Vajon ebben a korban nem volt, aki megakadályozza ezt a szemléletet? Nem voltak vallásos emberek, akik tiltakoztak?
A Krisztus előtti korok vallásai is többnyire embertelenek voltak. Embertelenek voltak a mítoszok istenei. A görög mitológia egyik meséje elmondja, hogy az istenek - Artemisz és Apolló - hogyan nyilazták le irigységből egy anya, Niobe 14 gyermekét. Az utolsó anyja karjai között keresett menedéket, de az istenség nyila ott is utolérte.
Maguk a vallási szertartások is olykor embertelenné váltak. Sok pogány vallás emberek feláldozásával akarta kifejezni az istenek iránti hódolatát. A korabeli szokást követte Ábrahám is, amikor legnagyobb “értékét”, fiát, Izsákot akarta feláldozni Istennek. De megértette, hogy Isten nem ilyen áldozatot kíván.
De az ember “értékének sajátos felfogására találunk példákat az újabb korban is. Hitler például megbélyegzett egy népet, s kijelentette, hogy annak tagjait ki kell irtani. Az újabb kor történetében vagy korunkban nemegyszer megtörtént hasonló: egy embercsoport valamilyen megokolás alapján kiirtandónak ítélt egy másik fajt vagy csoportot...
Napjainkban sok “humanista” ember felháborodik, ha ilyen eseményekről hall. De lelke mélyén talán maga is hasonlóan vélekedik. Például ő is egységesen elítél embercsoportokat és fajokat, vagy természetesnek veszi, hogy elpusztítják a meg nem született életek millióit.
Ilyen háttérben értjük meg a kinyilatkoztatott emberkép újdonságát.

II. Az Ószövetség humanizmusa


1. Az Istenszeretet és emberszeretet elválaszthatatlanok

A pogány vallásokban Isten csak egy világfeletti hatalmasság volt. Ezek követői számára a vallás többnyire abban állt, hogy egyrészt hódoltak istenük előtt, másrészt megpróbálták megnyerni segítségét saját terveik megvalósításához. Az istentiszteletnek itt semmi köze nem volt az emberszeretethez. (Előfordulhatott, hogy egy ember vagy nép a másik elpusztításához kérte istene segítségét.)
A kinyilatkoztatás emberképének alapvető újdonsága volt minden korabeli vallással vagy filozófiával szemben, a) hogy elkezdte tanítani minden ember isteni értékét; b) és azt, hogy az istenszeretet és emberszeretet elválaszthatatlanok egymástól. (Nincs igazi vallásosság emberszeretet nélkül!) - Mi okolja meg ezt a tanítást?

a) “Isten saját képmására teremtette az embert” - írja a Biblia (Ter 1,27). Minden ember Isten teremtménye, sőt képmása. De ha Isten képmása, akkor szinte Istennek kijáró tisztelet és szeretet illeti meg. - Érthető, hogy a főparancs második fele így hangzik: “Szeresd embertársadat, mint önmagadat”.
b) Ha az ember Isten képmása, ha Isten szereti az embert, akkor a vallásosság (az ima, böjt, áldozat) nem választható el az emberszeretettől. Sőt, a kinyilatkoztatás egyenesen kijelenti: az istentisztelet legfontosabb formája az emberszeretet. Ha valakiben nem él az emberszeretet, annak vallásos cselekményei mit sem érnek.
A próféták az Úr nevében szólították fel a népet: “Ne hozzatok nekem többé értéktelen áldozatokat... Ha kiterjesztitek imára kezeteket, elfordítom szememet... Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árváknak s védelmezzétek az özvegyet” (Iz 1,15-17). “Törd meg az éhezőnek kenyeredet és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd fel... Ez az áldozat és imádság és böjt tetszik az Úrnak”(Iz 58,4-10; Oz 6,6; Ám 5,21).

2. Ha Isten szeret minket, nekünk is szeretnünk kell embertársunkat

A zsidóság új emberképe következménye volt új istenképének. Emberszeretetük hátterében ott húzódott a megtapasztalás, hogy Isten szereti őket. Levonták a következtetést: “Ha Isten így szeret minket, akkor nekünk is szeretnünk kell embertársunkat.” - Ha Isten megmentette őket, amikor Egyiptomban, majd Babilonban szegények, idegenek és rabszolgák voltak, akkor nekik is szeretniük kell a szegényeket, a köztük élő idegeneket és a rabszolgákat.
A szegények, a “legkisebbek” tiszteletére véglegesen Krisztus tanított meg minket (Mt 25,40), de ez a tanítás jelen volt már az ószövetségi kinyilatkoztatásban. Az Ószövetség előírásai védelmet nyújtottak a szegényeknek, az özvegyeknek és árváknak: “Segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árváknak, védelmezzétek az özvegyet” (Iz 1,17), figyelmeztetnek újra és újra a próféták (vö. MTörv 10,18; Jer 22,13; Mk 2,1).
A szegényeknél is rosszabb helyzete volt az ókorban az idegeneknek. Az idegen népek tagjai általában jog nélkül éltek az idegen ország állampolgárai között. A zsidó vallás emberszeretete (a fejlődés bizonyos fokán) rájuk is kiterjedt: “Szeressétek az idegent... ne használd ki és ne nyomd el. Szeresd úgy, mint saját magadat.” (Lev 19,34; MTörv 10,19).
A legembertelenebb sorsa az ókorban a rabszolgáknak volt. A zsidóságban ezzel szemben a szó ókori értelmében nem volt rabszolgaság. Beszéltek ugyan rabszolgákról, de őket is teljes értelemben embernek tartották (Kiv 21,20.26). A zsidókból lett rabszolgákat testvérnek kellett tekinteni és hét évi szolgaság után újra szabaddá kellett tenni (MTörv 15,13; Jer 34,10). A kinyilatkoztatás fejlődése során a zsidó és nem zsidó rabszolga közti különbségtétel is egyre inkább csökkent.

Az emberszeretet csúcsa az ellenségszeretet.

Ez ugyan Krisztus “új parancsa” , alapjaiban mégis megtalálható már az Ószövetségben: “Ha ellenséged éhes, adj neki kenyeret, ha meg szomjas, adj neki vizet... Majd megfizet neked az Úr.” (Péld 25,21; Kiv 23,4)

3. A tízparancs - és az ember értéke

a) A tízparancs

A zsidók a szövetségkötéskor az istenszeretetre és az emberszeretetre tettek ígéretet az Úrnak. A tízparancs második táblája az emberszeretetre vonatkozó előírásokat tartalmazza. E parancsok részben szerepeltek más népek törvényeiben is, de az Ószövetségben az említett összefüggésben új megvilágításba kerültek.
- Atyádat és anyádat tiszteld! Tiszteld szülődet, az idősebbeket: Isten képmásai ők, isteni hivatásuk van.
- Ne ölj! Ne bánts senkit! Embertársad Isten teremtménye, gyermeke.
- Ne paráználkodj! Ne alacsonyítsd játékká, tárggyá sem a másik ember testét, sem a magadét! Tiszteld az isteni hivatást az emberben!
- Ne lopj, ne rágalmazz, ne kívánd a másét... Ha Istent tisztelni akarod, előbb embertársadat kell szeretned!

b) Az emberi élet értéke az Újszövetségben (és az V. parancs).

Jézus beteljesítette az ószövetséget. Nemcsak azt mondta, hogy az ember Isten képmása, hanem még ennél is többet: hogy az ember Isten temploma; hogy minden emberben él Ő maga - Jézus; hogy “amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek” (Mt 25,40) (vö. 18. rész).
Az újszövetségben új fényt kaptak a tízparancs embert védő előírásai. Lássuk most közülük csupán az V. parancsot:
- A keresztény tiszteli a másik embert, mert Jézus él benne. Nem verekszik, nem sért meg másokat, nem öl.
- A keresztény óvja saját életét és egészségét is. Törekszik arra, hogy teste alkalmas eszköze legyen Istennek. - Az V. parancs ellen vét, aki túl sokat eszik, iszik, aki fiatalon cigarettázik, aki veszélynek teszi ki egészségét, életét; aki felelőtlenül nem tartja be a közlekedési szabályokat; és mindenekelőtt aki megöli magát. (Természetesen testünk nem a legnagyobb érték a világon. Ezért bizonyos esetekben egészségünket, sőt életünket is feláldozhatjuk másokért.)
- A keresztény törekszik arra, hogy Jézus működhessen benne: hogy legyen ereje szeretetet sugározni mások felé. Az V. parancs ellen vét az is, aki saját hibájából nem alussza ki magát, nem mozog eleget: mert így fáradttá, türelmetlenné, szeretetlenné teszi magát.
- A keresztény tiszteli a meg nem született gyermek életét is. Elpusztítását - a szándékos, “direkt” abortuszt - a keresztények gyilkosságnak tekintik. Hiszen a magzat is útban van afelé, hogy kifejlett ember legyen. Meg van híva arra, hogy Jézus életét élje. Azok közé a legkisebbek közé tartozik, akikről Jézus beszél: “Amit egynek tettetek a legkisebbek közül.” (Magyarországon az utóbbi 30 év alatt kb. 4 millió életet oltottak ki abortusz útján.)

III. “Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” (Mk 12,30)


Sajnos, a kereszténység történetében is előfordult, és még ma is előfordul, hogy egyesek a vallási formákat betartják, de közben irgalmatlanok embertársaikkal, sőt vallási jelszavakkal szítanak gyűlöletet. Ez a magatartás alapvetően ellenkezik a kinyilatkoztatás, illetve a kereszténység szellemével.
Ha végiggondoltad a mondottakat, akkor bizonyára hallod magadban is a hívást: Isten szeret engem, tehát nekem is szeretnem kell - a gyengéket, a megvetetteket is...
De hogyan tudom szeretni embertársaimat? - “Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” -Úgy szeresd minden embertársadat, akivel a nap folyamán találkozol, ahogyan szeretnéd, hogy téged szeressenek! Úgy bánj velük, ahogyan kívánod, hogy veled bánjanak! Éhes valaki? Gondolj arra, milyen érzés, ha te vagy éhes, - és adj neki enni. Igazságtalanok valakivel? - Te vagy az, akivel ezt teszik... Állj mellé! Szomorú valaki? Milyen jól esik neked, ha ilyenkor megvigasztalnak... Lépj oda a szomorkodókhoz! - És cselekedj így mindenkivel anélkül, hogy bármiféle megkülönböztetést tennél rokonszenves vagy ellenszenves, fiatal vagy öreg, szép és csúnya, barát vagy ellenség között. “Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” - És estére nem ismersz magadra: Eddig nem ismert öröm áraszt el. S ha kitartasz ebben, Isten veled lesz. Mert ő azokkal van, akik szeretnek.

Összefoglalás


26. Mi újat tanít az Ószövetség az emberről?
Az Ószövetség azt az újat tanítja az emberről, hogy 1. minden ember Isten képmása, 2. s ezért aki Istent szereti, annak szeretnie kell embertársát is.

27. Mi újat tanít az Újszövetség az emberről?
Az Újszövetség azt az újat tanítja az emberről, hogy minden emberben Jézus él, minden embernek isteni hivatása van.

Válaszolj!


1. Miben különbözik az Ószövetség és a pogány vallások tanítása az emberről?
2. Mi az istentisztelet legtökéletesebb formája a próféták szerint?
3. Mire figyelmeztet az V. parancs?
4. Miért tiltja a kereszténység az abortuszt?

Feladat


Próbáld meg - különösen nehéz helyzetben levő - embertársaidat úgy szeretni, mint saját magadat! Írd le egy ilyen tapasztalatodat!

Tudod-e?


Mi az áldozat?
Az áldozat Isten imádásának egy fajtája. A különböző vallások valamilyen tárgyat, állatot vagy személyt semmisítettek meg az áldozat bemutatása során, azzal a céllal, hogy kifejezzék: Isten értékesebb számukra az áldozat tárgyánál. Így akarták kimutatni Isten iránti imádásukat, Tőle való függésüket, s így akarták elnyerni bocsánatát.
A pogányok gyakran abba a tévedésbe estek, hogy az áldozattal le akarták kenyerezni, ki akarták fizetni Istent.
Az ószövetségben fontos szerepe volt a lélekből jövő áldozatoknak. A próféták akkor bírálták az áldozatokat, ha nem az Istenszeretet és emberszeretet lelkülete hatotta át az áldozatbemutatókat, ha ők is a pogányok tévedésébe estek.
A legtökéletesebb áldozatot Jézus mutatta be azzal, hogy egész akaratát, életét átadta (“feláldozta ”) Istennek - a kereszthalálig. Így lett az emberi bűn tagadásával, Nem-jével szemben Ő mindvégig Istennek kimondott megváltó Igen. Így lett már életében, s különösen halálában Ő maga az Istennel kötött új szövetség áldozata (vö. 33. l.).
Mi is hozzákapcsolódhatunk Krisztus áldozatához: elsősorban minden szentmisében, továbbá minden szenvedésben, illetve egész életünkben azáltal, hogy Igen-t mondunk Isten akaratára, és sajátosan olyankor, ha valamiről lemondunk Isten iránti szeretetből. Ez utóbbi tetteket áldozatnak vagy önmegtagadásnak is hívjuk.