Néhány gondolat azoknak, akik szeretnének “megtanulni” imádkozni

(Olvasmány)

A) Hogyan kezdj imádkozni?

I. Az ima első feltétele: hogy kezdj el másokért élni.
II. Naponta biztosíts magad számára 10-15 perc csendet. (Sokak tapasztalata, hogy erre legmegfelelőbb az este, amikor már nyugalom van, de nem vagy még túl fáradt.)
A csendben először is éld át végtelen vágyadat, keresésedet (amelyekről a 3. rész beszélt). Éld át éned végtelenbe nyúló magányát és megértésvágyát. Élj át mindent, amiről az előbbiekben elgondolkoztunk: elsősorban a lélektannak azt a megállapítását, hogy az ember olyan, mint a feltárhatatlan, titokzatos mélységeket rejtő kút. Idézd fel ismét azokat a pillanatokat, amikor a kút felkavarodott benned, s oly félelmetesen nem értetted magadat. S ebben az önmagaddal való őszinte szembenézésben fogod megsejteni, hogy kicsoda számodra Isten: a Végtelen Szeretet és Megértés, aki éned legbensőbb titkáig lát. A végtelen Tudás, aki a felkavarodott “kút” beláthatatlan örvényeit is ismeri és megérti: megért akkor is, ha te magad sem érted magadat.
“Óh boldog az, kinek van Istene - írja József Attila - mert rajta van a Mindenség szeme /s elnézi őt, az öröklét lakosát” (Óh boldog az).
Az imádkozó emberben ez a legnagyobb emberi nyugalom és boldogság él: A mindenséget kezében tartó Végtelen Valaki törődik velem, “rajtam tartja szemét”, szeret és megért engem. Ez a nyugalom csillant fel pl. Tóth Árpád költészetében élete vége felé. A sírásnak és szomorúságnak költője ekkoriban már életének jelentős részét tüdőszanatóriumban tölti, s tisztában van közeli halálával. Verseiben mégis ekkor jelenik meg egy egészen új szín: a nyugalom és derű, mert ekkor ébred rá, hogy Valaki “néz” rá is, hogy Valaki, aki mindenkinél hatalmasabb, kezében tartja sorsát. - “Fekszem megadva békén, resten” - írja a szanatóriumban, és rögtön meg is okolja eddig ismeretlen nyugalmát: - “Néz rám a végtelen esten - Tünődve sorsomon az Isten” (Új tavaszig vagy a halálig).
Az imádságban tehát először azt tudatosítom, hogy Ő néz engem, de ebben már az is benne van, hogy én “visszanézek” , hogy én is nézem őt. S itt - bizonyára önként - meg kell indulnia a párbeszédnek.
Aki kezdő az imádkozásban, talán így beszélhet mint a francia költő, J. Superville:
Lám azon kapom magam, hogy hozzád intézem szavam
én Istenem, aki azt sem tudom még, hogy vagy-e,
és suttogó templomaid nyelvét nem értem...
...Nem hiszek benned Istenem, mégis szeretnék
beszélni veled... (Imádság az Ismeretlenhez)
Vagy talán ilyenkor már ne azt mondd, hogy “nem hiszek”! Inkább ezt: “Most már tudom, hogy létezel... Azt is tudom, hogy szeretsz engem. De nagyon nehezemre esik szólnom Hozzád, mert eddig azt sem hittem, hogy vagy. Most ellenben taníts meg arra, hogy tudjak beszélni Veled. Segíts, hogy ezentúl napról napra gondoljak Rád; Rád, aki állandóan gondolsz rám, állandóan “nézel rám”... Jöjj a lelkembe, tölts be engem önmagaddal!”
Az ilyen akadozva induló ima már a legigazibb imádságok közé tartozik. S aki egyszer elkezdte a párbeszédet, az rövidesen megtalálja a hangot, s annak csakhamar egész élete megtelik egy színnel és gazdagsággal, mert minden esemény mögött megérzi a személyes Szeretet sugárzását, Isten jelenlétét. - “A sivatag is szép - írja S. Exupery a Kis Hercegben - mert valami csöndesen sugárzik... Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt... Igen, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról; ami széppé teszi őket, az láthatatlan.” - Az imában e láthatatlan világgal találkozik az ember; - a szeretet világával: magával a Szeretettel. Ez a szeretet - Isten jelenléte - tudja az élet legsivárabb sivatagait is sugárzóvá tenni.

De én nem látom, nem tapasztalom a Végtelen Szeretetet - mondod. - Gondolj arra, mit jelent számodra a szülői, baráti vagy házastársi szeretet. Milyen öröm tudnod, hogy valaki szeret. Képzeld el, hogy egy szobában ülsz valakivel, akit szeretsz, de nem szólhatsz hozzá egy szót sem, nem érintheted és - sötét van - nem is láthatod őt. Ennek ellenére nem jelent-e sokat maga a tudat, hogy a szobában van az, akit szeretsz? Így megérted talán azt is, mit jelent, hogy Isten állandóan rajtunk tartja szerető tekintetét; mit jelent, hogy időnként - az imádságban, majd lassacskán egész életünkben - mi is egész szeretetünkkel felé fordulhatunk, s kitárhatjuk feléje (a Végtelen Megértés felé) belső titkainkat: azokat a titkokat, amelyeket más nem ért, sőt azokat is, amelyeket mi magunk sem értünk.

Ha tehát még nem imádkoztál, vagy régen abbahagytad az imát, mert gyerekesnek tartottad azt, e sorok olvasása után meg kell állnod, hogy - amennyiben az előzőket elméletileg érthetőnek és elfogadhatónak találtad - a gyakorlatban is megkíséreld az igazi felnőtt imádságot.
Van, akinek első próbálkozás után, másoknak csak egy-két hét múlva fakad fel aztán szívében az igazi öröm és hála; a hála azért, hogy a Végtelen Szeretet jelen van most, és jelen volt - és lesz - egész életemben. E hála és köszönet örömét érezzük meg Ady versében, illetve imádságában, amelynek csak ezt a címet tudta adni: “Köszönöm, köszönöm, köszönöm!”



B) Az ima néhány alapvető szabálya

1) Minden ima első szabálya: először is éljük át, hogy Isten jelen van, és szeret engem (Ahogyan erről az A) pontban szóltunk)! Imáink, szentmiséink stb. előtt tehát szükség van egy komoly elcsendesülésre, hogy Isten jelenlétét átélhessünk, hogy lelkünk zaja elcsituljon .
Sokan inkább csak "elvégzik" imájukat, de nem élik át Isten szerető jelenlétét, a lélek csendjét. Pedig az ima célja egy valóságos megpihenés Isten szerető jelenlétében; az ima (általában) akkor igazán jó, ha sikerül letennünk napunk gondját, s Isten szeretetében megerősödve indulni tovább.

2) Mit tegyek, ha lelkem nem tud elcsendesülni, s továbbra is ott dörömbölnek bennem a gondolatok: pl. hogy a következő órában vagy napon milyen nehéz feladatok várnak rám, vagy az előző órákban mennyire megsértett valaki?
Az ima mesterei adnak egy jó tanácsot arra, hogyan tudunk kiemelkedni lelkünk “zajából”. - Lelkünk zajongását az okozza, hogy úgy éljük át, mintha a mi problémáink lennének e legnagyobbak a világon, s ezért ezek betöltenek bennünket. - Próbálj “kiemelkedni” lelked szűk világából! Ennek két módját javasolják:

3) A reggeli ima lényeges célja: hogy tudatosan és tervezetten Istennel együtt tudjak nekiindulni a napomnak. Különösen jó (annak aki Isten útján előre akar haladni, pótolhatatlan), ha minden reggeli imában konkrétan elhatározom, hogyan szeretnék élni Istennel, hogyan tudom az Ő szeretetét vinni embertársaim közé.

4) Az esti ima lényeges része: (miután Isten jelenlétébe helyezkedtem!) hogy

5) S mit tegyek, ha pl. nagy kifáradottság idején, úgy érzem nem tudok elcsendesülni, nem tudok imádkozni? - Ilyen mindnyájunkkal előfordul. Ne ijedj meg tehát! - De maradj hűséges az imára szánt idő betartásával!!!

- Ilyenkor is: először próbálj Isten jelenlétébe helyezkedni. Bízd Istenre fáradtságodat, ajánld fel másokért e szenvedésedet (azokért, akik nem tudnak imádkozni)! Ilyen helyzetekben sokat segít a szöveges imádság: Végy elő imádságos vagy elmélkedő könyvet (pl. M.Quoist: Igy élni jó stb.), s próbálj abból lassan, imádkozva olvasni. Akik számára már ismerős, imádkozzák ilyenkor a Zsolozsmát, vagy olvassanak elmélkedve a Szentírásból, elmélkedési könyvből vagy a szentek életéből.