A tör­té­ne­lem és je­len leg­is­mer­tebb val­lá­sa­i

(Ol­vas­mány)

Az ős­né­pek val­lá­sa
Már az ős­em­ber is igye­ke­zett a ma­ga mód­ján vá­laszt ad­ni az élet nagy kér­dé­se­i­re. Ő is ke­res­te a kö­rü­löt­te le­vő vi­lág, a kö­rü­löt­te tör­té­nő ese­mé­nyek okát. A ter­mé­szet erői­ben és je­len­sé­ge­i­ben sok­szor is­ten­sé­ge­ket lá­tott: meg­sze­mé­lye­sí­tet­te és mint is­ten­sé­ge­ket tisz­tel­te azo­kat. Az ős­em­ber val­lá­sos éle­té­re nagy ha­tás­sal volt élet­mód­ja. Amí­g va­dá­szat­tal és gyűj­tö­ge­tés­sel fog­lal­ko­zott, az ál­la­tok és nö­vé­nyek urát, az élet­adó Erőt tisz­tel­te. Ami­kor rá­tért a föld­mű­ve­lés­re, a ter­mé­sze­ti je­len­sé­ge­ket, a na­pot, hol­dat, vi­hart sze­mé­lye­sí­tet­te meg.
Az ős­em­ber val­lá­sos­sá­gá­nak, örök élet­be ve­tett hi­té­nek nyo­ma­it a ré­gé­sze­ti és nép­raj­zi ku­ta­tá­sok is iga­zol­ják. (Kő­be, fá­ba vé­sett ala­kok, áb­rák; a ha­lot­tak szá­já­ba tett pénz, sír­já­ba tett éte­lek, stb.)
A val­lás ős­tör­té­ne­té­nek vi­lá­gá­ban te­hát meg­ta­lál­ha­tó:
- a ter­mé­sze­ti erők is­te­ní­té­se (man­na)
- kü­lön­fé­le tár­gyak mö­göt­ti tit­kos erők sej­té­se (fé­tis)
- élő­lé­nyek­nek mint az is­ten­ség meg­je­le­né­si for­má­i­nak: nö­vé­nyek­nek, ál­la­tok­nak, sőt em­be­rek­nek tisz­te­le­te (to­tem)
- a ha­lál utá­ni lét­be és a szel­lem­vi­lág­ba ve­tett hit (ani­miz­mus)
A ma élő le­gő­sibb­nek te­kint­he­tő (s min­den bi­zonnyal egy ősi ál­la­po­tot tük­rö­ző) né­pek vi­zsgá­la­ta pe­dig az elő­ző­e­ket ki­e­gé­szít­ve azt iga­zol­ja, hogy jel­ké­pe­ik­nek, rí­tu­sa­ik­nak és mí­to­sza­ik­nak hát­te­ré­ben egy ko­ráb­ban nem is sej­tett mély hit és val­lá­sos­ság áll. Bár el­fo­gad­nak kü­lön­bö­ző em­ber­fe­let­ti ha­tal­ma­kat, erő­ket, sok­szor pri­mi­tív hi­te­ik, szer­tar­tá­sa­ik egy min­de­nek fe­lett ál­ló sze­mé­lyes lény­ben (az “Ég Urá­ban” vagy “Nagy Szel­le­mé­ben” ) ve­tett hi­tet tük­röz­nek, aki fe­lé ben­ső­sé­ges tisz­te­let­tel és bi­za­lom­mal for­dul­nak.

A gö­rög és ró­ma­i val­lás
- ame­lyek­ről kul­tú­ránk sok tag­já­ban olyan be­nyo­más él, mint­ha ezek vol­ná­nak a val­lá­sok ősi, ti­pi­kus for­má­i, va­ló­já­ban a bi­zo­nyos ci­vi­li­zá­ci­ók­ban je­lent­ke­ző val­lá­si el­fa­ju­lás gyü­möl­cse­i (vö. Róm. 1,18-32). E val­lá­sok cél­ja már nem annyi­ra az is­te­nek tisz­te­le­te, in­kább ke­gye­ik el­nye­ré­se. Ér­dek­val­lá­sos­ság, amely­ben bur­ján­za­nak a va­rázs­lá­sok, jós­lá­sok, má­gi­kus szer­tar­tá­sok, pri­mi­tív mí­to­szok. (Min­de­zek épp­úgy jel­zik a val­lás egy vak­vá­gá­nyát, mint ma­i ci­vi­li­zá­ci­ónk­ban a spi­ri­tiz­mus, ok­kul­tiz­mus, az aszt­ro­ló­gi­a iránti ér­dek­lő­dés stb.) A kor nagy gon­dol­ko­dó­i, pl. Szókratész, Pla­tón, éle­sen bí­rál­ták ezt a val­lá­sos­sá­got, az em­ber­ké­pű - bű­nö­ző, bosszú­ál­ló - is­te­nek­be ve­tett hi­tet. Er­re a val­lá­sos­ság­ra vo­nat­ko­zott egy ko­ra­be­li fi­lo­zó­fus, Xe­no­fa­nész (Kr. e. V. sz.) gú­nyos meg­jegy­zé­se: “Min­den nép ma­gá­hoz ha­son­ló­nak kép­ze­li el is­te­nét... Ha az ök­rök­nek, lo­vak­nak, orosz­lá­nok­nak ke­zük vol­na, ma­guk­hoz ha­son­ló is­te­ne­ket fa­rag­ná­nak...”

A hin­du­iz­mus
- bo­nyo­lult je­len­ség. Kr. e. 1500-500 kö­zött szü­let­tek meg szent köny­ve­ik a Vé­dák, ame­lye­ket to­váb­bi év­szá­za­dok­ban lét­re­jött köny­vek ma­gya­ráz­nak. (Brah­ma­nák, Upa­ni­sa­dok) Lé­nye­ges ta­ní­tá­suk, hogy egyet­len őselv lé­te­zik, a Brah­man, amely örök, ab­szo­lút, egy­szer­re vi­lág­fe­let­ti és vi­lá­got át­ha­tó. Az egyet­len Is­ten­nek há­rom ar­cu­la­ta van, a Brah­ma (te­rem­tő), Vi­snu (meg­ér­ző) és Sí­va (rom­bo­ló) is­ten-há­rom­ság. Kí­vü­lük szá­mos is­tent és fél­is­tent tisz­tel­nek. A hin­du ma­ga dönt­he­ti el, hogy a leg­főbb Va­ló­sá­got sze­mély­te­len szel­lem­ként vagy sze­mé­lyes lény­ként tisz­te­li-e.
A hin­du éle­té­nek cél­ja, hogy egye­sül­jön a Brah­man­nal. En­nek út­ja a föl­di dol­gok­ról va­ló tel­jes le­mon­dás, a szen­ve­dé­lyek­től (gyö­nyö­rök­től, fáj­dal­mak­tól) meg­sza­ba­du­lás, a tö­ké­le­tes ön­fe­gyel­me­zés (jó­ga). Mi­vel a tö­ké­le­tes sza­bad­ság­ra va­ló el­ju­tás­hoz csak a szen­tek­nek ele­gen­dő egyet­len élet, a leg­több em­ber ha­lá­la után új­já­szü­le­tik, vagy egy más kaszt­ban vagy egy ál­lat­ban. (A hin­duk ezért is ide­gen­ked­nek az ál­la­tok meg­ölé­sé­től.) Mi­kor vég­re az em­ber meg­tisz­tul s egye­sül Is­ten­nel, ön­tu­da­ta ki­al­szik, s mint­egy fel­ol­dó­dik. Ez a nirvá­na.
A lé­lek­ván­dor­lás (re­in­kar­ná­ci­ó) ta­na szi­go­rú kasz­tok­ra oszt­ja a tár­sa­dal­mat. Ezek: 1. a brah­ma­nok (pa­pok, írás­ma­gya­rá­zók, a tu­do­mány és tör­vény kép­vi­se­lő­i), 2. a har­co­sok (ura­l­ko­dók, ne­me­sek), 3. ke­res­ke­dők, kéz­mű­ve­sek, föld­mű­ve­sek, 4. szol­gák (akik­nek a má­sik 3 kasz­tot kell szol­gál­ni­uk), 5. s mel­let­tük van­nak a pá­ri­ák, a kaszt­nél­kü­li­ek, akik a tár­sa­da­lom ki­ta­szí­tott­ja­i, el­nyo­mott­ja­i. (Szá­muk kb. 860 mil­li­ó. Az ő vé­dő­jük lett M. Gan­dhi és ma Kal­kut­ta­i Te­réz anya.) - Az em­ber csak ak­kor jut­hat el a meg­tisz­tu­lás­ra és a nirvánába, ha sa­ját kaszt­já­ban he­lye­sen él.

A budd­hiz­mus
Ugyan­csak a nagy vi­lág­val­lá­sok kö­zé tar­to­zik, bár ősi for­má­já­ban nem be­szél Is­ten­ről. Fő­leg Kí­ná­ban és Ja­pán­ban ter­jedt el és mint­egy 350 mil­li­ó kö­ve­tőt szám­lál. Ala­pí­tó­ja egy in­di­a­i her­ceg (Kr. e. a VI. szá­zad­ban), aki re­me­te­ség­be vo­nult, s ot­ta­ni val­lá­sos él­mé­nye után a Budd­ha (meg­vi­lá­go­so­dott) ne­vet vi­sel­te.
Ta­ní­tá­sa négy fő iga­zsá­got fog­lal ma­gá­ba: 1. A föl­dön min­den csak szen­ve­dés, mu­lan­dó. 2. A szen­ve­dés oka, hogy - no­ha min­den mu­lan­dó - él ben­nünk a vágy az élet, a ha­ta­lom, az él­ve­ze­tek után. 3. A szen­ve­dés­től va­ló sza­ba­du­lás leg­biz­to­sabb út­ja az ön­zés, az élet­szomj, a vágy ki­ol­tá­sa. Így jut el az em­ber a nirvánába, va­gyis a tel­jes kö­zöm­bös­ség, meg­elé­ge­dett­ség és ér­zé­ket­len­ség nyu­gal­má­ba. 4. Az élet­szomj ki­ol­tá­sá­nak, va­gyis a szen­ve­dés meg­szün­te­té­sé­nek nyolc út­ja van: a he­lyes hit, a he­lyes gon­dol­ko­dás, - be­széd, - cse­lek­vés, - élet, - tö­rek­vés, - vi­zsgá­ló­dás, - szem­lé­lő­dés.

A budd­hiz­mus is a lé­lek­ván­dor­lás hí­ve.
A Kr. u. I. szá­zad­ban bon­ta­ko­zott ki a ko­ráb­bi Hi­na­ja­na (kis sze­kér) tan­nal szem­ben, il­let­ve amel­lett a Ma­ha­ja­na (nagy sze­kér) tan. Ez tet­te val­lá­sos jel­le­gű­vé a budd­hiz­must. A Ma­ha­ja­na budd­hiz­mus sze­rint (bár több is­ten­sé­get tisz­tel) Budd­ha ma­ga az Ab­szo­lú­tum, a vég­te­len sze­re­tet, min­den te­remt­mény üd­vö­zí­tő­je. S min­den em­ber ma­gá­ban hord­ja a le­he­tő­sé­get, hogy bir­to­kol­ja Budd­ha ter­mé­sze­tét. Asz­ké­zi­sük út­ja a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet: “Meg­vi­lá­go­so­dott” az, aki úgy szol­gál­ja em­ber­tár­sa­it, hogy meg­lát­ja Budd­hát min­den­ki­ben, és min­den­kit Budd­há­ban lát.
Nap­ja­ink­ban so­kat em­le­ge­tik a zen-budd­hiz­must, amely fő­leg Ja­pán­ban nép­sze­rű. Ez egy­faj­ta ön­ne­ve­lé­si, il­let­ve kon­cent­rá­ci­ós mód­szer, s ezért bár­mely val­lás­sal össz­hang­ba hoz­ha­tó. Pl. kü­lön­bö­ző (össze­sze­dett) test­tar­tá­sok­ban vég­zett el­mél­ke­dé­si mód­sze­re­i­ket ke­resz­té­nyek is al­kal­maz­zák.

A mo­ha­me­da­niz­mus (isz­lám)
Ez a val­lás Kr. u. a 600-as évek­ben ala­kult. Ala­pí­tó­ja Mo­ha­med (szü­le­tett Kr. u. 570 kö­rül). Ta­ní­tá­sát - amely­nek ele­me­it rész­ben ko­ráb­bi val­lá­sok­ból, a zsi­dó­ság­ból és a ke­resz­tény­ség­ből is gyűj­töt­te - a Ko­rán­ban fog­lal­ták össze. Esze­rint egy az Is­ten, Al­lah és Mo­ha­med az ő pró­fé­tá­ja. Az em­be­rek föl­di sor­sát egye­dül Al­lah ha­tá­roz­za meg. Akit ő ki­vá­laszt, az el­éri az örök bol­dog­sá­got, amely a föl­di örö­mök bő­sé­gé­ben áll. A po­kol vi­szont a szen­ve­dés és kí­nok he­lye. - Az isz­lám val­lá­sos kö­ve­tel­mé­nye­i: a Ko­rán is­me­re­te, na­pi öt­szö­ri imád­ko­zás Mek­ka fe­lé for­dul­va, a (mo­ha­me­dán) sze­gé­nyek se­gí­té­se, a Ra­ma­dán hó­nap­ban nap­kel­té­től nap­nyug­tá­ig böjt, egy élet­ben leg­a­lább egy­szer za­rán­dok­lat Mek­ká­ba, és a “szent há­bo­rú” az isz­lám ter­jesz­té­se ér­de­ké­ben.
Az isz­lám ta­na­i egy­sze­rű­ek és sok­ban meg­fe­lel­nek az ösz­tö­nök­nek (pl. a nem hoz­zánk tar­to­zók ki­ir­tá­sa; a mennye­i ér­zé­ki gyö­nyö­rök ígé­re­te stb.). Bi­zo­nyá­ra ez is az oka, hogy az ál­ta­luk meg­hó­dí­tott, több­nyi­re egy­sze­rű né­pek könnyen ma­gu­ké­vá tet­ték. Kö­ve­tő­i­nek szá­ma 1.2 milliárd kö­rül mo­zog (a kereszténység után a második legnagyobb vallás a világon). - Ér­té­ke­i: az egy­is­ten­hit­hez, az imád­ság­hoz és val­lá­si elő­í­rá­sok­hoz va­ló hű­ség, szent köny­vük tisz­te­le­te, va­la­mint az isz­lám-test­vé­ri­ség meg­élé­se. A test­vé­ri­ség azon­ban csak val­lá­son be­lü­li, míg az isz­lá­mot nem kö­ve­tő­ket el­len­ség­nek tart­ják. S no­ha Áb­ra­há­mot, Mó­zest és Jé­zust, mint Mo­ha­med elő­fu­tá­ra­it tisz­te­lik, s tisz­te­lik Má­ri­át is, a Ko­rán a ke­resz­té­nye­ket is a hi­te­t­le­nek kö­zé so­rol­ja.
Az isz­lám a IX.-X. szá­zad­ban meg­hó­dí­tot­ta Per­zsi­át. A per­zsák­kal va­ló ta­lál­ko­zás meg­ter­mé­ke­nyí­tet­te a mo­ha­me­da­niz­must. En­nek ha­tá­sá­ra ala­kult ki egy sa­já­tos mo­ha­me­dán misz­ti­ka, amely­nek lé­nye­ge az Al­lah irán­ti sze­re­tet és öná­ta­dás (míg a Ko­rán­ban az Al­lah irán­ti en­ge­del­mes­sé­gen volt a hang­súly.) E szem­lé­let kö­ve­tő­i a meggyő­ző élet pél­dá­ját tart­ják a hit­ter­jesz­tés esz­kö­zé­nek, nem pe­dig a kar­dot. A Ko­rán­hoz szi­go­rú­an ra­gasz­ko­dó “Si­i­ták” elu­ta­sít­ják ezt az irány­za­tot.

A kí­na­i­ak val­lá­sát
- a ter­mé­sze­ti­má­da­t és az ősök tisz­te­le­te jel­lem­zi. A ter­mé­szet erő­it, je­len­sé­ge­it is­te­nek­nek tart­ják. Az is­te­nek fe­je az “Ég”, aki tö­ké­le­tes lény: ő irá­nyít­ja az is­te­ne­ket, ő tart­ja szá­mon az em­be­rek tet­te­it s íté­li meg ezek alap­ján a ha­lál után az em­bert. A jók az Ég bi­ro­dal­má­ba jut­nak, s on­nan se­gít­he­tik a föl­di­e­ket. Az Ég az örök tör­vény, a Ta­o sze­rint irá­nyít­ja a min­den­sé­get, az em­ber elé pe­dig azt a fel­ada­tot tűz­te, hogy mé­lyül­jön be­le a Ta­o is­me­re­té­be, szab­ja ah­hoz éle­tét, s így azo­no­sul­jon ve­le. - Hogy le­het meg­is­mer­ni és azo­no­sul­ni a Ta­o­val? A kér­dést a két nagy val­lá­si irány­zat más­ként vá­la­szol­ja meg.
A kon­fu­ci­a­niz­must Kong-fu-ce hoz­ta lét­re (Észak-Kí­ná­ban a Kr. e. VI. szá­zad­ban). Ez in­kább tár­sa­dal­mi eti­ka, mint val­lás. Cél­ja a tár­sa­dal­mi rend biz­to­sí­tá­sa, ősi er­köl­csök fenn­tar­tá­sa. Esze­rint a Ta­o a tár­sa­dal­mi szo­ká­sok, tör­vé­nyek összes­sé­ge, ame­lye­ket ugyan nem az em­ber ta­lált ki, ha­nem ter­mé­szet­fe­let­ti ere­de­tű­ek. Tör­vé­nye az em­be­rek - szü­lők-gyer­me­kek, idő­sek-fi­a­ta­lok, ural­ko­dók-alatt­va­lók stb. - köz­ti köl­csö­nös sze­re­tet.
A ta­o­iz­mus lét­re­ho­zó­ja La­o-ce (Dél-Kí­ná­ban a Kr. e. VI. szá­zad­ban). E rend­szer­ben a Ta­o az egész vi­lá­got sza­bá­lyo­zó tör­vény. A Ta­o két el­len­té­tes elv küz­del­mé­ből és együtt­mű­kö­dé­sé­ből adó­dik. Egyik az ak­tív, fér­fi­as, ked­ve­ző elv (Jang), a má­sik a passzív, nő­i­es, ká­ros elv (Jing). A két elv egyen­sú­lyá­nak meg­ta­lá­lá­sa a he­lyes éle­tút meg­ta­lá­lá­sát je­len­ti. Ho­gyan épül­het be az em­ber a vi­lág har­mó­ni­á­já­ba? Ha rá­bíz­za ma­gát a ter­mé­szet erő­i­re, tör­vé­nye­i­re. Eh­hez vi­szont az el­mél­ke­dés­sel és a tel­jes passzi­vi­tás­sal jut el. Nem kell tö­rőd­ni a tu­dás­sal, al­ko­tás­sal: egye­dü­li he­lyes út a nem-cse­lek­vés.

A zsi­dó val­lás­ról és a ke­resz­tény­ség­ről itt nem szó­lunk, mert a kö­vet­ke­ző lec­kék­ben bő­ven fog­lal­ko­zunk ve­lük.

Fel­adat

Kez­dők szá­má­ra: fi­gyeld meg és írd fel, me­lyek az is­mer­tebb val­lá­sok hu­ma­nis­ta ér­té­ke­i, s me­lyek azok a ta­ní­tá­sa­ik, ame­lyek ke­vés­bé hu­má­nu­sak!
Ha­la­dók szá­má­ra: az is­mer­tebb val­lá­sok mely ta­ní­tá­sa­i tük­rö­zik az is­te­ni iga­zság fé­nyét (és hoz­ha­tók pár­hu­zam­ba a ke­resz­tény­ség ta­ní­tá­sa­i­val)?