VII. rész

36. rész

Ige - Szentségek - Liturgia

I. A mise ereje

- Paul Claudel a modern költészet egyik legnagyobb alakja. Még mint ateista véletlenül betévedt Párizs egyik kápolnájába. Az ottlévő közösségből s az énekből valami ismeretlen biztonság áradt. Egyszerre úgy érezte: Isten van, és itt van. Az érintés oly erős volt, hogy elkezdett kutatni. Rövidesen kereszténnyé lett. Művei a legmélyebb keresztény meggyőződésről tanúskodnak.
- A nagymarosi ifjúsági találkozóra egy alkalommal egy csoport nem vallásos szociológus érkezett, hogy tudományosan vizsgálják annak lefolyását, a résztvevők viselkedését. Benyomásaikat leírták, majd nyomtatásban is megjelentek. Kiderült soraikból, hogy legtöbbjükre megrendítő hatással volt ez a nap, különösen a közös szentmise. Többen úgy érezték, hogy az ott levő több ezer vallásos fiatalból valami olyan erő és tisztaság áradt, amihez hasonlót másutt nem tapasztaltak...
Számos esetről tudunk napjainkban is, amikor egy-egy keresztény közösség élete (vagy közös liturgiája) megrendítette a kívülállókat, sőt hogy azok az élmény hatására nem egyszer elindultak a megtérés útján.

II. A jézusivá válás eszközei

Ismerjük meg a szentségek és az Ige szerepét a Jézussal való egyesülés útján. Először a szentségekről szólunk, mert ezek „működése” katolikusok számára ismertebb. Az Ige (A Szentírás, illetve az igehirdetés) jelentőségét ezután könnyebben megérthetjük. Ezután szólhatunk az egyház liturgiájának a szerepéről.


A) A Szentségek

- Keresztelő János a Jordán partján prédikált. Azt hirdette, hogy elközelgett Isten országa, de oda csak az léphet be, aki megbánja bűneit és új életet kezd. Szavainak hírére kivonult hozzá egész Júdea és Jeruzsálem minden lakója. Miután megvallották bűneiket, alámerítette őket a Jordánban (Mk 1,5).
Mi volt a jelentősége ennek a Jordánban való alámerítésnek? És mi a mondanivalójuk hasonló mosakodásoknak a Gangeszben vagy a Nílusban?
Az ember érdekes képessége, hogy nehezen megfogalmazható élményeket, igazságokat, hiteket megfogható jelekkel képes kifejezni. A vallás sok nehezen megfogalmazható élménnyel, igazsággal áll kapcsolatban. Érthető tehát, ha a vallások telve vannak jelekkel. (Ezek közé tartoznak pl. a vallásos mosakodások, amelyek a bűnbánatot, a megújulási vágyat jelzik.)

1. Mik a szentségek?
A szentségek Krisztus (illetve az egyház) által rendelt hatékony jelek, amelyek jelzik az isteni életet és közvetítik azt a hívőknek.
A hét szentség a következő: keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat szentsége, betegek kenete, egyházi rend, házasság.

2. Miért éppen ez a hét?
Van-e valami oka, hogy éppen ez a hét szentség van? Eljutsz a megoldáshoz, ha válaszolsz egy másik kérdésre. Vajon mi az oka annak, hogy az élet bizonyos pillanatait, fordulóit (pl. a születést, nagykorúvá válást, házasságkötést) minden vallás és minden nép megünnepli; hogy megünnepelték a kereszténység előtti népek és vallások, és megünneplik ma az ateisták is?
Az élet döntő fordulóiban, „határhelyzeteiben”, amilyen pl. a születés, a betegség, a bűn, a felnőtté válás, a házasságkötés vagy egy életet követelő hivatásra való elindulás, - az ember megrendül. Megrendíti Őt a pillanat súlya (nagyszerűsége vagy fájdalma); megrendíti az előtte megjelenő bizonytalan jövő.
Megrendülését, szorongását ünneplésekkel, jókívánságokkal akarja feloldani.Ha pedig vallásos, akkor imákkal, szertartásokkal fordul Istenhez. S mindezt közösségben teszi, mert ilyenkor mélyebben átéli, hogy a közösséghez tartozik, hogy rá van utalva.
A keresztény sehol nem igényli úgy Jézus biztatását és erejét, mint az élet megrendült pillanataiban. Jézus éppen azért jött, hogy megoldja az ember bizonytalanságát; hogy elmondja: nem kell félnie, mert Isten az élet minden körülménye között gondot visel rá. Érthető tehát, hogy Jézus és egyháza pont ezekben a pillanatokban biztosítja a hívőket arról, hogy most nem kell aggódniuk; ha átadják életüket Istennek, ha egyesülnek vele, akkor isteni erőt kapnak abban a sajátos helyzetben vagy állapotban (a nagykorúságban, házasságban, betegségben stb.), amely előtt éppen áll vagy amelyben van. - A szentségek közösségi ünneplések, amelyek így egyedülálló választ adnak a határhelyzetek megrendüléseire és kérdéseire.
A Krisztussal való egyesülésnek e „csomópontjai” így jelzik és átfogják az egész keresztény életét a születéstől a halálig: azáltal ugyanis, hogy a jelzett határhelyzetekben egyesítenek Krisztussal, egész életünkre egyesítenek Vele. Hiszen minden szentségben az életre (vagy életszakaszra) szóló Istennel való egyesülésre teszünk ígéretet, s ehhez kapunk kegyelmet. (Gondold végig, mit jelent ez az egyes szentségek esetében!)

3. Kik vehetik?
A szentségek bekapcsolnak vagy elmélyítenek bennünket a) Krisztus életében b) és az egyház életében. A szentségekhez tehát csak azok járulhatnak, akik hisznek, illetve akik a szentségek által egyesülni akarnak a) Jézussal b) és egyházával (= akik vállalják a jézusi küldetést az egyházban.)
Az egyház Krisztus halálából és feltámadásából (a húsvéti titokból) él; s azáltal él, hogy bekapcsolódik húsvét titkába. A szentségek az egyház életébe kapcsolnak be minket - azáltal, hogy bekapcsolnak Krisztus életébe. Csak abban hatékonyak, akik általuk egyesülni akarnak Krisztus életével. Tehát csak az járulhat a szentségekhez, aki - a szenvedések árán is - vállalja a krisztusi életformát, illetve az egyházzal való teljes közösséget.
Mi az oka, hogy egyes lelkipásztorok csak komoly hívőknek szolgáltatják ki a szentségeket, mások viszont minden feltétel nélkül? - Ennek több oka is lehet. Társadalmi-történelmi oka, hogy néhány évtizede még úgy tűnt, hogy egész falvak, városok vallásosak. Ebben a korban - némileg érthetően - kialakult a gyakorlat, hogy aki a szentséget kéri, annak minden további nékül ki lehet azt szolgáltatni. - Teológiai oka, hogy míg a protestánsok egyoldalúan a hitet hangsúlyozták a szentségekkel kapcsolatban (pl. hogy az Eucharisztikus kenyérben Jézus nincs valóságosan jelen, csupán a hívő számára jelenik meg), addig a katolikus egyház azt tanította, hogy a szentségekben Isten kegyelme megjelenik a felvevő hitétől függetlenül is. (Pl. az Oltáriszentségben Jézus akkor is jelen van, ha netán valaki hitetlenül áldozna). - Ezt a tanítást értették nem egyszer még lelkipásztorok is félre, mondván: Ha Isten kegyelme megjelenik, a felvevő hitétől függetlenül, akkor a szentségek kegyelmet közvetítenek számukra olyan esetben is, ha nem hisznek. Pedig az egyház ezt így sosem tanította. Ha visszatérünk az áldozás példájára: az egyház azt mondja, hogy a kenyér a misében mindenképp Jézus Testévé válik. De áldozáshoz csak hívők járulhatnak, s csak számukra közvetíti Jézust. - A II. vatikáni zsinat óta pedig az egyház újra és ismételten aláhúzza, hogy a szentségek „a hit szentségei”, vagyis csak azoknak szabad kiszolgáltatni, akik „jól felkészültek” és hittel akarják venni azokat. (Liturgikus Konstitúció 59.61). - (Nb. A 80-as években hazánkban 100 katolikusnak keresztelt gyermek közül 43 lesz elsőáldozó, felső tagozatban 12, ifjúsági korban 2-3 jár hittanra.)

4. Kik szolgáltathatják ki?
A szentségek Krisztussal, a Szentháromsággal, az egyházzal egyesítenek. Ki képes erre? Csak maga Krisztus. Valóban: Ő az, aki a szentséget kiszolgáltatók által működik...
A szentségeket általában püspök vagy pap szolgáltatja ki. De világiak is lehetnek szentségkiszolgáltatók. Pl. szükség esetén keresztelhetnek. A házasság szentségét pedig mindig maguk a jegyesek szolgáltatják ki egymásnak (a pap ilyenkor az egyház tanújaként van jelen). - A világiak szentségkiszolgáltatási „hatalma”, is jelzi általános papi küldetésüket (vö. 31.1/4.)

B) Az Ige

Isten szavának, igéjének hívjuk a Szentírást és magát Jézust is. Mi a kapcsolat Jézus (= Ige) és a Szentírás, igehirdetés (= ige) között? A II. vatikáni zsinat óta jóval többször beszélünk erről, mint korábban, hogy a Szentírás, illetve az igehirdetés nem egyszerűen elmondja (jelzi) Jézus tanítását, hanem valamiképpen közvetíti is magát Jézust a hívő hallgató számára. Ilyen értelemben az ige - mint jelzés és kegyelemközvetítés - hasonlítható a szentségekhez. Ezért érthető pl., hogy újabban már nemcsak az oltárszekrény előtt gyújtunk gyertyát, hanem - legalábbis Szentírás-vasárnapján - a Szentírás mellett is.

1. Krisztus „jelen van” igéje által
A Szentírás szerint Isten szava élő valóság (Jn 6,63; Mt 24,35; Zsid 4,12; 1 Pét 1,23.25). Életet fakaszt és táplál bennünket (Iz 55,10). Mag, amely százszoros termést hozhat (Lk 13,1-23).
Számos keresztény életéből tudjuk, hogy Isten szava a Szentírásban vagy az igehirdetésben ténylegesen megszólította őt, és átalakította életét. Remete Szent Antal hallja: „Add el, amid van és árát oszd szét a szegények közt” (Mt 18,21), s megteszi. Ágostont szent Ambrus prédikációi rendítik meg, majd a végső döntésre egy szentírási mondat indítja: „Legyen vége a kicsapongásnak... az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra” (Róm 13,13). Hasonlóan a Szentírás szólítja meg Szent Ferencet (Lk 9,3-5), Szent Erzsébetet (Mt 25,40), vagy sok-sok más szentet és nagy keresztényt, így korunk nagy megújulási mozgalmainak alapítóit és tagjait is. Isten szava tehát él és működik a történelemben és napjainkban is. (Vajon te nem ismersz valakit, akinek életét átalakította a Szentírás?)

2. Az Ige abban tud „kikelni”, aki hittel fogadja és tettekre váltja
A szentáldozás is csak azt tudja egyesíteni Jézussal, aki hittel veszi. Így van ez az Igével is (vö. Mt 13,23; 7,24 k; Jak 1,22-26). Teljes odaadással kell magunkba vennünk, hogy kifejthesse bennünk isteni hatását. Az egyházatyák ezt úgy fogalmazták meg, hogy az evangéliummal éppúgy kell egyesülnünk (éppúgy meg kell vele „áldoznunk”), mint az Eucharisztiával. Ugyanerre hív meg a II. vatikáni zsinat is.
A II. vatikáni zsinat kijelenti: „Az egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mind magát az Úr testét. Hiszen főleg a szent liturgiában szüntelenül veszi és nyújtja az Élet Kenyerét mind Isten igéjének, mint Krisztus testének asztaláról.” (A kinyilatkoztatásról 21)
Szent Ágostonígy beszél: „Mondjátok meg nekem testvérek, mi ér többet: Isten igéje, vagy Krisztus Teste? Ha helyesen akartok felelni, el kell ismernetek, hogy az Ige nem kevesebb Krisztus Testénél. Ha tehát kiszolgáltatják nekünk Krisztus Testét, mi nagyon vigyázzunk, hogy semmi se hulljon belőle kezünkből a földre: ugyanúgy kell vigyáznunk, hogy amikor Isten igéjét adják nekünk, az se tűnjék el szívünkből amiatt, mert mi másról beszélünk, másra gondolunk. Aki hanyagul fogadja Isten igéjét, nem kevésbé vétkes, mint aki fegyelmezetlensége miatt földre ejti Krisztus Testét.”
A szentekről, szent mozgalmakról el lehet mondani, hogy „kikelt bennük” az Ige magja: hogy Krisztus élő igéivé váltak, hogy életük szó nélkül is kimondja a világnak Krisztus egy-egy igéjét (vö. 47.1./I.) Így testesült meg pl. Szent Ferenc életében Krisztus tanítása a szegénységről; Szent Erzsébet vagy Teréz anya stb. életében Krisztus szava a legkisebbek szeretetéről (Mt 25,40); Kalazanci Szent József vagy Don Bosco életében testet öltött maga a tanító, mindenkit szerető Krisztus stb. - az Ige így akar megtestesülni, megszólalni bennünk is.

C) A liturgia

A liturgia az egyház hivatalos istentisztelete. Benne az egyházi közösség ünnepli Isten jóságát; megváltó szeretetét, amely megjelent a történelem folyamán (vö. 42.1.); s ünnepli Jézust, aki jelen van és működik köztünk, különösen igéje és a szentségek által.

1. A liturgia gyökerei
Az egyház számára kezdettől természetes volt a közösségi istentisztelet, a közös ünneplés, hálaadás. Hiszen maga Jézus közösségként indította útra tanítványait; Ő maga is közösségben ünnepelte velük a zsidóság ünnepeit, majd az Eucharisztiát; hiszen Ő mondta, hogy különleges értéke van a közös imának (Mt 18, 19-20).
Továbbá, ahogy más vallásokban is természetes Isten nagyságának közös ünneplése, úgy méginkább a kereszténységben. Hiszen Isten fenségének megtapasztalása összeköti azokat, akik ennek a közös élménynek részesei. A keresztények pedig nemcsak egyszer tapasztalták meg Isten jelenlétét, hanem ismételten újra, sajátosan az igében és a szentségekben. Természetes hát, hogy közösen ünneplik Isten megváltó jelenlétét az igében és szentségekben, és közösen adnak ezért hálát (közös jelek, szertartások, énekek által).
A liturgiában Jézus többféle „módon” jelen van: az igében, a szentségekben, a bemutató papban, az Ő nevében egybegyűlt közösségben (Mt 18,20). Jézusnak ez az „intenzív” jelenléte is megmagyarázza a liturgia különös erejét.
A liturgia lényege a közös ünneplés, amint az egyházban való élet is testvéri-közösségi élet (vö. 16.25.32. stb. 1.). Ezt ma még nem mindenki érti, s vannak, akik nem kapcsolódnak be a közös liturgiába. Magatartásuk magyarázata, hogy a II. vatikáni zsinat előtt keveset hallottak a liturgia közösségi jellegéről. Te azonban működj közre, hogy a liturgia közösségivé váljon! Vállalj felolvasást vagy egyéb közreműködést az istentiszteleteken, végy részt a közös imákban, énekekben, s légy különösen figyelmes a jelenlevő testvérek iránt!

2. Krisztus papi tevékenységének folytatása
Az egyházban Krisztus él. A liturgia elsősorban az Ő műve, Ő folytatja általa tanító, megszentelő, megváltó művét. Ő működik benne mint pap és áldozat.
A „szolgálati” papság (a felszentelt papok) Krisztus nevében, Vele egyesülten vezetik a liturgiát, hirdetik az Igét, szolgáltatják ki a szentségeket. Isten egész népe pedig bekapcsolódik a liturgiába, hogy ott egyesüljön (a Szentlélek által) a pap Krisztussal, s Vele egyesülten élje meg papi küldetését a világban. (Így a hívek „általános papságát” sajátosan táplálja a liturgia.)
A liturgia nem önálló „részecske” az egyház életében (pl. hetente egy-egy óra a szentmisén), hanem a keresztény élete foglalata: csúcsa és forrása. a) Forrása, mert Krisztussal egyesülő - papi - életünk forrása és folytonos táplálója. b) Csúcsa: mert a Krisztussal való egyesülés az élet csúcsa; és mert olyan ez számunkra, mint az ünnep a munkanapok után - az Istenben való megpihenés, a hálaadás és az öröm helye és ideje. (Gondold meg, hogy az Eukarisztia maga is „hálaadást” jelent!)

3. Isten szól - az ember válaszol
A liturgiában tehát Krisztus működik, az Ő megváltó jelenlétét, működését ünnepeljük. Másrészt a liturgiában az egyház - mint Krisztus jegyese - közös imájával, hálaadásával, Jézusnak való önátadásával válaszol is Krisztus megszólítására.
Ez a párbeszédes jelleg megvalósul az egész liturgiában, sajátosan az igével és a szentségekkel kapcsolatban.
- Az igében (igehirdetésben) Jézus megszólít minket (vö. Mt 10,14; 1 Pét 3,11; 1 Tessz 2,13). De ez akkor lesz hatékony, ha válaszolunk szavára azzal, hogy készek akarunk lenni tettekre váltani azokat (vö. Jak 1,22; 2,14.17.26).
- A szentségekben is jelen van Jézus, és meghívja az embert a Vele egyesülő életre. De ezek is akkor lesznek gyümölcsözőek (láttuk), ha általuk egyesülni akarunk Jézussal.
A liturgia minden (esetleg másodlagosnak látszó) jele, formája Istennel való párbeszédre hív meg. Figyelnünk kell erre, mert minden cselekedet, amelyet gyakran ismétlünk, könnyen megszokottá, személytelenné válik. Vizsgáld meg, hogy mennyire személyesek - Istenhez szólóak - pl. térdhajtásaid, keresztvetéseid stb.!

III. A nem hívők szentsége

Az ige és a szentségek által a Szentlélek a hívőket egyesíti Krisztussal. A Liturgián a hívők ünneplik Isten megváltó jóságát. De mi lesz a nem hívőkkel? Ők mindebből a kegyelemből ki vannak zárva?
E fejezet elején olvashattál Pachomiusz, Paul Claudel és sokak megtéréséről... Hallottad, hogy mily sokakat elindított a megtérés útjára a hívők életének sugárzása. Az ige, a szentségek, a hívőkhöz szólnak. De ha mi életre váltjuk Jézus igéjét, ha egyesülünk Jézussal az igében és a szentségekben, akkor Ő megtestesül bennünk. S akkor mi leszünk (a bennünk élő Jézus által, általános papságunk küldetésének megfelelően) Krisztus közvetítői, szentségei a világ számára. Akkor mi - az egyház, a hívők közössége és minden keresztény - leszünk Krisztus tüze, a világ világossága, a nem hívők „szentsége”.
Ennek a küldetésnek a tudatában végy hát részt a liturgiákon.
- A liturgiában (pl. a szentmisén) akkor tudsz jól részt venni, ha ez valóban életed csúcsa. Vagyis ha életedben készültél rá, oly módon, hogy Jézussal éltél; s ha általa (pl. egy-egy szentség által) egész életedet Jézusnak akarod adni. Ha a készület nem is sikerül mindig, legalább amikor a liturgiára indulsz, szólítsd meg Jézust: köszönd meg neki, hogy meg vagy váltva, s Ő veled van (hiszen a liturgiára azok jönnek, akik ezt ünneplik.) S ha ezt is elfelejtetted, legalább a liturgia elején tárd ki Feléje szívedet. (A szentmise bevezető része pl. különösen is segítségedre lesz ebben.)
- A liturgia az egyház közös ünnepe. Minden keresztény „koncelebrál” = együtt ünnepli Isten jóságát. Egész szíveddel kapcsolódj be a liturgiába, s vállalj aktív közreműködést!
- A liturgia forrás. Az élethez ad kegyelmet, az életre indít. Minden liturgiáról azzal a tudattal távozz, hogy papi küldetésed van; hogy egész életeddel arról a Jézusról kell tanúságot tenned, akivel a liturgiában találkoztál, egyesültél! Így válik a te életed is a nem hívők számára jellé.

Összefoglalás

101. Milyen eszközöket adott Jézus egyházának, hogy általuk az üdvösség jelévé és eszközévé legyen?
Az egyházban levő szolgálatokat, az igét és a szentségeket.

102. Mik a szentségek?
A szentségek Krisztus által rendelt hatékony jelek: amelyek jelzik az isteni életet és közvetítik azt a hívőknek.

102. a. Ki járulhat a szentségekhez?
A szentségekhez csak az járulhat, aki a szentségi jel által egyesülni akar Jézussal és egyházával.

103. Melyik a hét szentség?
A hét szentség: a keresztség, bérmálás, Oltáriszentség, bűnbocsánat szentsége, betegek kenete, egyházi rend és a házasság.

104. Mi a liturgia?
A liturgia az egyház hivatalos (közösségi) istentisztelete.

Válaszolj!

1.Miben hasonlít egymásra Krisztus, az egyház és a szentségek küldetése?
2.Miért éppen az életfordulókra (határhelyzetekre) rendelte Krisztus a szentségeket?
3.Milyen kapcsolat van a szentségek és a húsvéti titok között?
4.Melyik szentségeket szolgáltathatják ki a világiak?
5.Mi a nem hívők szentsége?
6.Mi az oka, hogy néhol feltétel nélkül szolgáltatják ki a szentségeket?
7.Mennyiben hasonlítanak egymáshoz az Ige és az Eucharisztia? (Mit mond erről Szent Ágoston?)
8.Miért gyújtunk gyertyát a Szentírás mellett?
9.Kiben tud „kikelni” az Ige?
10.Hányféleképpen van jelen Jézus a liturgiában?
11.Hogyan jelenik meg a liturgiában 1. Krisztus papsága, 2. a szolgálati papság és az 3. általános papság?
12.Miben áll a liturgia párbeszédes jellege?
13.Mi a nem hívők szentsége?

Feladat

Élj abban a tudatban, hogy szentségi küldetésed van: Életedben és a keresztény testvéreiddel megvalósuló kölcsönös szeretetben Istent kell hordoznotok! És jeleznetek kell Őt a nem hívők számára!

Beszéljük meg!

Hogyan egyesítenek az egyes szentségek Krisztussal, és miként építik az egyház egységét?
Mi az oka, hogy sokan formaságból járulnak szentségekhez? - Miért remélhető, hogy ez a tévedés a jövőben csökkenni fog?
Miért nem elég, ha csak lélekben egyesülünk Jézussal? Miért van szükségünk szentségi jelekre?

Mik a szentelmények?

Az egyház a szentségeken kívül más Szent jeleket is használ. Például hamvazószerdán hamut szentel és azzal jelöli meg a hívőket; gyertyaszentelőkor szentelt gyertyát oszt; Szent Balázs napján pedig gyertyával ad áldást. Vízkeresztkor vizet szentel, amelyet azután különböző alkalmakkor használunk, pl. a templomba lépve szenteltvízbe mártjuk kezünket és úgy vetünk keresztet. De ezeken kívül az egyház az élet legkülönbözőbb területein is alkalmaz áldásokat: Sokfelé elterjedt pl. a szép szokás, hogy a pap évente lakást szentel (vagy legalábbis az új lakást, új házat megszenteli); egyes vidékeken húsvétkor ételt szentelnek. Ismerős még jegyesek, édesanyák, gyermekek megáldása; vagy különböző használati tárgyaké, dolgoké: pl. templomé, harangé, autóé, olvasóé, vetésé vagy terményeké.
Ezek az áldások, illetve a megáldott tárgyak a szentelmények. A szentelmények az egyház ama hitének kifejezései, hogy Isten gondviselő szeretete az élet minden körülménye között jelen van. Másrészt a jelek az imádságnak és kérésnek is formái. Abban a meggyőződésben használjuk azokat, hogy az imádságos hittel alkalmazott jelek (áldások) megszentelik az élet különböző körülményeit.

A szentelmények tehát hasonlítanak a szentségekhez:


Viszont mégis különböznek a szentségektől: A szentségeket Krisztus alapította - a szentelményeket az egyházi közösség hozza létre. - A szentségeket Krisztus alapító akarata teszi hatékonnyá - a szentelményeket az egyház imája. - A szentségek lényegileg egyformák az egész katolikus egyházban - a szentelmények koronként és országonként változóak lehetnek.

Gondold meg:

1.Imádságos hittel fogadod az áldásokat, használod a szentelményeket, pl. a szenteltvizet?
2.Lakásotok meg van-e szentelve?

Olvasd el:

Babits M.: Balázsolás c. versét.