VII. rész


A krisztusi élet forrásai


Hogyan lesz emberi közösségből Isten jele?


- Pachomiusz neve jelentős az egyház történelmében. Ő fogalmazta meg az első szerzetesi szabályzatot (+246). Különös módon tért meg... Egyiptomi pogány ember volt. Olyan korban élt, amikor a katonákat erőszakkal fogdosták össze. Őt is „elcsípték" . Fegyveres őrizet mellett valamiféle fogolytáborban várta társaival együtt helyzete alakulását. A bánásmód durva és szívtelen volt. Hőség kínozta őket és nem volt mit enniük. Ekkor „jószívű, jámbor emberek” keresték fel a tábort, s ellátták őket étellel és vigasztalással. Pachomiusz úgy érezte, hogy valami különös melegség sugárzik belőlük. Mintha Istent hozták volna a táborba. Azután megtudta, hogy ezek a keresztények... Még azon az éjszakán megfogadta, hogy kereszténnyé lesz.

- „Valami nagy nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az emberek” - idéztük József Attilát az előző rész bevezetőjében. - Láttuk, hogy az egyháznak kell tűznek lennie, hogy meghívja a sötétben járó világot a fényre, a melegre. Azt is láttuk az előző részben, hogy az egyház azáltal lesz tűz, jel a világ számára, ha megvalósul benne az egység, s így egy különös módon láthatóvá válik általa maga Isten, maga a Szentháromság titka.

Jézus (azon túl, hogy működik az egyházi szolgálatokban, s ezáltal biztosítja az egyház egységét) még két sajátos eszközt adott egyházának, amelyek az isteni tüzet táplálják a lelkekben, s amelyek hozzájárulnak, hogy a keresztények Jézussal és egymással egyesüljenek. Ezek pedig az Ige és a szentségek.
Krisztus egyénileg is ad kegyelmet. Krisztus szavát, a Szentírást olvasni egyénileg is szükséges, és általa egyénileg is találkozhatunk Jézussal (vö. 5. 6. l.). De Krisztus végső célja mégis az, hogy „összegyűjtse Isten szétszórt fiait , hogy eggyé tegye őket” (Jn 11,52; 17,21). Hiszen ez az ember szentháromságos célja és beteljesülése; hiszen a közösség egységében lesznek övéi sajátosan Jézus tüzének hordozói (vö. Jn 17,23).
Ezért Krisztus szava (Igéje) és kegyelmei (szentségei) is mindig erre irányulnak, hogy Isten szétszórt fiait összegyűjtsék, eggyé tegyék. S ezért érthető, hogy Krisztus jelenlétének, kegyelmi működésének kiemelt megvalósulása az ún. liturgia: - amikor Ő az egyház közösségében szólal meg - Igéje által; - amikor Ő az egyház közösségében szenteli meg választottait - szentségei által; illetve amikor az egyház (mint Krisztus jegyese) közösségben válaszol Isten megszólítására - közösségben kér, ad hálát, engeszteli és magasztalja az Urat Krisztus nevében (vö. Mt 18,20).

A következőkben tehát az egyház liturgiájáról - a közösségi igehirdetésről, a szentségekről, a liturgikus évről - szólunk. Látni fogjuk, hogy az egyház, illetve a hívek krisztusi életének, Vele való egyesülésének fő forrása a liturgia. Eszköze annak, hogy megvalósuljon Krisztusban a hívek egysége, s az egyház egyre teljesebben lehessen Krisztus tüze, szentsége a világ számára.