VI. rész
A megváltás tanúja - Az Egyház
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...”
Boldog Özséb(+1270) a Pilis rengetegébe vonult vissza, hogy a remeteségben Istennek adja életét. Életrajza leírja, hogy egyszer álmot látott. Az erdőben szétszórtan sok apró lángocskát pillantott meg. Ezek elindultak egymás felé és hatalmas tűzzé olvadtak össze. Megértette a látomás figyelmeztetését. Elindult és közösségbe gyűjtötte össze a magyar hegyekben szétszórtan élő remetéket. Így lett az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrend - a pálosok - alapítója. (Lengyelországban is élnek pálos szerzetesek, pl. a híres Czestochowában.).
Boldog Özséb látomása és tette közel áll hozzánk. Mert az ember vágyik arra, hogy kiszabaduljon a magányból: vágyik a testvéri együttlétre. Sok művészi alkotás megfogalmazza ezt az emberi vágyat.
- Erről ír Pilinszky János „A nap születése” c. gyermekversében:
„...történt, hogy számos csillag - elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös - nagy fényességet varázsoljanak.
El is indult vagy ezer csillag - egymás felé. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag - elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén - közös ragyogást alapítsanak.
Hosszú utat tettek az égbolt - elhagyatott fekete féltekén,
De végül is boldogan - egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.”
S ezt a vágyat pendíti meg József Attila ismert verse is:
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hogy melegednének az emberek...
Dalolna forró láng az égig róla -
S kezén fogná mindenki földijét.”
Az emberiség régóta álmodik az igazi fényről, melegről, az emberek egymásra találásáról. S ma ez a vágy bizonyára erősebb, mint valaha volt.
Jézus elhozta a megváltás fényét, az ember megoldását a világra, s elküldte övéit - az Ő népét -, hogy köztük égjen az isteni tűz, s ez hívja meg az emberiséget a fényre, melegre, az Istennel való egyesülésre, az Istenben való testvéri egységre.
Mi tehát az Egyház?Megismerkedtünk már az egyház „belső” lényegével: az egyházzal, mint Isten népével, Krisztus nevével, Krisztus jegyesével, azzal a közösséggel, amelyben Jézus célja szerint az ember megtalálhatja önmagát. De az egyház lényegéhez tartozik az is, hogy küldetése van tagjaihoz és az egész emberiséghez. Küldetése, hogy Isten tüze legyen, hogy a három-egy Isten szeretetének, megváltó jelenlétének jele és eszköze (szentsége) legyen az egész világ számára.
Egyrészt feladata tehát, hogy Isten jele - meghívása - legyen e világban, másrészt hogy ne csak jelezze Isten megváltó jelenlétét, nem csak meghívjon az isteni életre, hanem közölje is a természetfeletti életet az emberiséggel, legyen eszköze is az Istennel való egyesülésnek.
Az egyház azért és annyiban lehet az Istennel való egyesülés eszköze, mert és amennyiben Krisztus él és működik benne.
Az egyház három sajátos eszközzel rendelkezik, amelyek által az isteni életet közvetítheti, amelyek által elvezetheti az embert az isteni életre. Ezek: 1. az ige, 2. a szentségek, 3. valamint a szolgálatok és a karizmák az egyházban. De mindezekben maga Krisztus működik.
1.
Amikor az egyház Isten igéjét hirdeti, igehirdetése által nem
elsősorban a vallásra vonatkozó ismereteket közöl, hanem maga Krisztus
szólal meg, s hívja az embert, hogy válaszoljon megszólítására (vö. 5.
6. 31. 36. l.).
2. A szentségek nem csupán jelzik Isten szeretetét és életét, hanem közlik is Őt a hívőkkel, illetve Krisztus közli bennük önmagát, életét (vö. 36-42. l.).
3. Az egyházban levő „szolgálatok” (pl. a papoké vagy világiaké) és karizmák (rendkívüli kegyelmek - vö. 56. l.) jelentősége sem csak az, ami általában a tisztségviselők jelentősége minden emberi közösségben, hanem általuk is maga Krisztus működik, s biztosítja, hogy egyháza az Ő vezetése alatt fejlődjék, s megvalósítsa a földön a szentháromságos egységet (vö. 32. 47. 48. l.).
2. A szentségek nem csupán jelzik Isten szeretetét és életét, hanem közlik is Őt a hívőkkel, illetve Krisztus közli bennük önmagát, életét (vö. 36-42. l.).
3. Az egyházban levő „szolgálatok” (pl. a papoké vagy világiaké) és karizmák (rendkívüli kegyelmek - vö. 56. l.) jelentősége sem csak az, ami általában a tisztségviselők jelentősége minden emberi közösségben, hanem általuk is maga Krisztus működik, s biztosítja, hogy egyháza az Ő vezetése alatt fejlődjék, s megvalósítsa a földön a szentháromságos egységet (vö. 32. 47. 48. l.).
A most következő leckékben először is azt vizsgáljuk, hogyan lesz az egyház a szolgálatok által Isten tanúja, jele a világban; s hogyan lesz ily módon a nem hívők szentsége, meghívás az egész világ számára. (Majd a következő részben szólunk az ige és a szentségek szerepéről.)